A lecke után Darksea, a résnyire nyitott ajtón keresztül kukucskálva látta ahogy Fantasy az érzelmeit biztosító mágikus tűket rendezgette, mintha csak azt próbálná kitalálni hogyan kéne éreznie éppen.
– Fantasy – Lightfire a vállát megfogva hívta magára a figyelmét.
– Lightfire én tényleg nem tudom mit gondoljak! Mi van, ha Indigo is olyan lesz, mint én vagy még rosszabb… – fejezte ki az aggodalmát Fantasy.
– Fantasy, már akkor tudtuk jól, hogy Indigo különleges, amikor megszületett! – Lightfire szavait hallva Fantasy kissé el is mosolyodott.
– Még szép, hogy különleges elvégre a mi gyerekünk! – jelentette ki büszkén Fantasy, miután fel frissítette az egyik kezén lévő jel színét. – Így van biztos vagyok benne, hogy csak erről van szó! – biztatta magát. Lightfire pedig örülve a sikerének, ölelte őt át. – Indigo-nek is szólnunk kéne a vizsgálatról… – Fantasy kicsit komolyabban, amire Lightfire egyetértően bólintott rá. Indigo hangtalanul suhant a rajzos sarkába és kezdet bele, a zavaros érzelmeit tükröző tájképbe.
"Ez már nem az első alkalom, hogy hiába érzem a bennem kavargó érzelmek viharát... Én magam akár csak a vihar középpontja, egyre üresebbé válok... Egy Fantasy-töl örökölt probléma miatt érzem magam ilyen üresnek? Vagy azért, mert már eljutottam egy olyan pontra, ahol az évezredek során elzárt érzelmek túlsókká váltak ahhoz, hogy még ennél is többet kezelni tudjak…" gondolkozott el Darksea az okokon. Miközben egy csoda szép és életteli erdőben tomboló hurikánnak a vázlatát rajzolta, aminek a középpontjában létrejött kietlen száraz pusztaságot, repedések és törések borították, mintha csak szilánkosra tört volna.
– Indigo – szólította meg az épp rajzoló gyermekét Lightfire. Indigo érzelemmentes arccal fordult felé, aminek láttán Lightfire összerezzent és sokkal bizonytalanabbul – Indigo? – szólította meg újra mintha csak érezte volna, hogy ez más, mint az eddigiek.
– Igen? – válaszolt Indigo a fejét oldalra billentve.
– Lightfire azt akarja mondani, hogy a biztonság kedvért el fogunk téged vinni egy kivizsgálásra! – jelentette ki Fantasy, látva Lightfire habozását.
– Kivizsgálásra? – kérdezett vissza Indigo.
– Igen, tudod, amikor megnézik, hogy van e valami betegséged – magyarázta el Lightfire félre értve a kérdést.
–...Miért talán van valami baj velem? – kérdezett rá, magában sötéten mosolyogva a Lightfire által elkövetett hibán.
–…– összenéztek. – Pontosan azért szeretnénk elvinni, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy nincs semmi bajod – válaszolt Fantasy határozottan.
– És mi van, ha kiderül, hogy valami bajom van? – Indigo a bizonytalan gyermek szerepét játszva.
– O, Indigo – ölelte át őt Lightfire. – Minden rendben lesz! Mi melletted leszünk bármi is történjen! – biztosította őt.
"Hazug!" kiabálta gondolatban Darksea. "Hazug! Hányszor és hányszor biztosítottál arról, hogy minden rendben lesz, hogy meg fognak szeretni, hogy mindig mellettem leszel! De aztán semmi sem volt több puszta szavaknál! Már a kezdetektől fogva őket választottad helyettem!" a feltörő emlékek keserűségével és dühével. "Ott hagytál engem! Hátra hagytál és őket választottad helyettem! Megtagadtál! Szörnyetegnek neveztél!" a saját sebeit feltépve. "Mindannyiszor vissza követelve azt a hazug boldogságot, amit ostoba mód eljátszottam miattad! Mert számomra te voltál a legfontosabb! Mert nem akartam elvenni a boldogságod! Minden sebet, minden fájdalmat képes voltam elviselni, hogy neked sosem keljen megtudnod, milyenek is valójába az úgy nevezet barátaid! Mert féltem hogyha elmondanám az igazságot te is meggyűlölnél ahogy a többiek… "szinte fojtogató keserűséggel a lelkébe, oly élesen emlékezve mintha csak nemrég élte volna át, azt az évezredes elutasítást, amit Lightfire-tol is kápót. "El sem tudod képzelni, hogy mennyi mindenre képes lettem volna azért, hogy téged ne bántsanak! Hogy te boldog legyél! Fogalmad sincs róla mennyire gyűlöllek téged amiért őket választottad, amiért nem voltál hajlandó elfogadni az igazságot és menyire gyűlölőm magam amiért ilyen ostoba voltam!" fakadt ki magában. Miközben Indigo érzelemmentes arccal kapaszkodott Lightfire-ba.
– Így van Indigo, nincs miért aggódnod! – nyugtatta Fantasy is csatlakozva az öleléshez.
"Hát persze hazudj te is! Utállak titeket! Utálom ezt a bezártságot!" őszintén utálva az üres reménnyel dobálódzó szavaikat. " Wraith, Wild, Serpent, Arctic, End az én igazi családom! Sosem fogom nektek megbocsájtani amiért elvettétek őket tőlem!" visszavágyva és dühösen. "Utálom! Utálom ezt! Utálom a saját tehetetlenségem! Nincs családom, nincs reményem, senki sem ismer vagy ért meg, nem vagyok szabad sem boldog! Mit akarsz még elvenni tőlem?" Darksea belső őrlődése ellenére, már olyan gyakorolt volt az érzelmei elrejtésében, hogy kívül nyoma sem volt. És a pozitív aurája is láthatatlanná tette a külső szemlélő számára, ő pedig tett róla, hogy Lightfire elöl is elrejtse a benne dúló fájdalmas érzelmeket. Moira pedig élvezte a műsort.
– Csecsemő korod óta nem voltál kivizsgáláson, biztos nagyon izgulsz! – Fantasy próbálva pozitívabb irányba terelni a témát, amire Indigo csak bólintott. Fantasy pedig a kezét megragadva rángatta őt a ruhásszekrényhez, majd izgatottan válogatni kezdet közöttük. Lightfire a fejét ingatva mosolyodott el, mielőtt nekiállt összepakolni, ami kell. Indigo halvány mosolyt viselt az arcán, miközben kiválasztotta a ruhát, amit felvesz.
Miután elkészültek, Lightfire egyenest a váróba nyitott kaput, ahol már várta őket az egyik ott dolgozó és egyből be is kísérték Indigo-t a kivizsgálóba. Nem mindenki volt képes a kapu nyitásra, de nem is volt egy ritka képesség a világ járok között mint amilyen Fantasy és Lightfire is volt így megvolt az érkezésük helye. És bár Indigo számára kellemetlen volt a szülei mágiája tudta, hogy közelségtől függően mások kényelmesebben és akár invitálónak élnék meg. Fantasy például kifejezetten szeretett Lightfire mágiájába sütkérezni, ahogy Lightfire is szépséget látott a szédítő színes kapuba amit Fantasy használt és gyengéd cirógatásnak élte meg.
– Indigo készen állsz, hogy lásd a saját lelked? – jókedvű Fantasy.
"Ez lesz az első, hogy látni fogom mások miként látják Indigo lelkét… Kíváncsi vagyok mennyivel másabb a valódi rejtett alakjától" Darksea érdeklődően várva.
– Igen! – válaszolt Indigo sokkal vidámabban a tenger kék helyiség algákkal kipárnázott kagylóhéj foteljén ülve.
– Ez egy kicsit furcsa, kellemetlen vagy zavaró érzés lehet, ha készen állsz bólints – szólt az üveg másik oldaláról Cobalt a kivizsgáló, aki le sem tagadhatta volna a kíváncsisága és izgatottságát. A tengeri gyógyító nimfa tudta milyen ritka volt a hozzánk hasonló álom járó nimfák. Áttetsző haját fehér kagylóval tűzte fel a kék ruháját hullámok mintázták hosszú köpenyétől ónix papucsáig. Zöldes bőre érdekes kontrasztot alkotott éles arany szemeivel. A lélek jele a csuklóján lévő fehér és kék hullámokként jelent meg.
– Ne feledd, hogy nincs okod félni! – próbálta biztatni Lightfire.
"Határozottan ez a legrosszabb szövege, amit azóta halottam tőle, hogy Indigo vagyok!" kritizálta meg Darksea gondolatba.
– Tudom! Készen állok! – Indigo gyermeki vidámsággal.
Az egyre növekvő kellemetlen érzés nyomán ahogy a köré záródó áttetsző kagyló mágiája újra és újra végig cikázott rajta, a problémát keresve benne, Indigo legszívesebben mocorgott volna. De magára kényszerítette a mozdulatlanságot.
Azelőtt Darksea-ként egyszer sem vett részt hivatalos vizsgálatokon. Még az incidens előtt, a sebeit is ő vagy Lightfire látta el. Az Incidens után pedig, a sötétség rendkívüli regenerációja ellátta őt, később pedig a csapat tagok látták el egymás sebeit vagy az erre kirendelt személy, akit Darksea alkalmazott. A csecsemő Indigo-ként pedig az első annyira kellemetlen volt a számára, hogy inkább az ösztönös énjére hagyta. Érezte ahogy a lelke látható formát öltött, majd látta ahogy a pupillájához hasonló csillagokkal teli tenger lélek virágként bontott szirmot.
"A mondás miszerint „A szem a lélek tükre” ebbe az esetbe elégé közel van" jegyezte meg Darksea magában, nem igazán örülve a ténynek, hogy a szemei ilyen sokat árulnak el róla.
– Ugye milyen szép! – lelkesedett Fantasy. Indigo kettőt bólogatva mosolygott, némi jelét adva annak, hogy kissé kényelmetlenül érzi magát.
"A látható lelket általában szimbolikus azt mutatta, hogy a lélek és a személyiség menyire tükörképei egymásnak. A tenger a mélység, rejtélyesség egy veszélyes entitás, ami egyszerre add és vesz el. A csillagok kívánság, útmutatás, távoli elérhetetlen a hamvába halt remény" Darksea a lelkét elemezve terelve el saját figyelmét a kényelmetlen érzésről.
"Indigo lelke három virágból állt: a Clematis az elme szépsége, ravaszság és találékonyság jelképe. Stargazer Lily együttérzőzés, jólét és ambíció virága. Végül Daffodil tavasz, újjászületés és új kezdet jelképe." vette sora. "Amit Lightfire és Fantasy feltételez, hogy Indigo esetében valószínűleg csak virágok pozitív jelentése. " legszívesebben a szemét forgatva elvakultságuktól.
"De ez csak az volt, amit mások láthattak a lelkéből. Míg a lélek rejtett valódi oldalát csak az adott személy és legfeljebb azok, akiben ilyen szinten megbízót láthatták. Ez nagyon ritka, a többség sosem jut el odáig az élete folyamán, hogy bárkinek is megmutassa a lelke valódi alakját. És a többség még csak nem is feltételezné azt, hogy pont Darksea lett volna kivétel." egészen belemerülve a gondolatmenetbe, de nem felejtkezve meg a külvilágról.
"Azt meg még annyira sem feltételezték volna, hogy épp a Pusztítás Istenébe End-ba bízott volna meg ennyire bárki is, aki egy mozdulattal képes lelkeket darabokra tépni és aki lelkek millióit törte össze naponta, miközben egyik világot törölte el a másik után. Én mégis hamarabb adtam volna az ő kezébe a lelkemet, mint hogy Lightfire vagy akármelyik más magukat jónak tituláló idiótának." teljes magabiztossággal, közbe pedig jó pár vizsgálatot végig futtattak rajta.
– Kész vagyunk! – jelentette be az őt vizsgáló Cobalt, és Indigo lelke is végre visszatérhetett eredeti állapotába. – Időbe fog telni míg analizáljuk az adatokat, addig is lepihenhetsz a játszó szobába! – adta a tudtára és intett egy gyógyítónak, hogy kísérje őt oda. A víz elementál Venus/női alakot öltöt, amit rézszínű korálból szőtt ruha színesített.
– Menjél nyugodtan! Mi itt maradunk még egy kicsit beszélni! – adta ki az útját Fantasy. Lightfire egy biztató mosollyal bólintott rá, Indigo pedig könnyű léptekkel követe is a gyógyított az említett helyiségbe. Nem meglepő mód tenger tematikájú volt a fal egy puha felhő szőnyeg a lába alatt, amit megpakoltak mindenféle játékokkal.
"Ez is egy csodálatos példája mennyire elvakultak! Még csak nem is feltételezik, hogy bármi rossz történhet velem! Itt mindenki azt hiszi, hogy a játékok elegek, hogy lekössék a gyerek figyelmét..." vette fel Darksea az egyik formát, majd kezdte el pakolgatni a játékokat maga körül. "A fekete lyuk mely a lelke szerepét töltötte be, mint Darksea sem látták sokan pedig még csak nem is a rejtett, valódi formája volt" folytatta az elmélkedést, hogy lekösse magát.
"Darksea esetében a fekete a gyűlölet, káosz, harag, reménytelenség színe volt; míg a lila a méreg és az éberség színe" a látható színeket elemezve.
"A lelke valódi alakja is egy fekete lyuk volt, amit tüskék vetek körbe és darabokba volt..." tisztán emlékezve minden részletre. "Emlékszem End-t és engem mennyire lekötött ez a téma. És mennyi könyvet olvastam ebbe a témába miközben a saját lelkünket tanulmányozva összeraktuk, hogy mi mint takarhat a mi esetünkben" közben a meglévő játékokat használva különböző jeleneteket rendezett be.
"Indigo rejtett lelkének valódi alakján nyomot hagyott az előző élete. Még nem éltem eleget Indigo-ként, hogy nagyon meg tudja határozni a lelkemet. A virágokat körülvevő tüskéken kívül a lila, ezüst, sötétkék és fekete szín is jelen volt" némi megnyugvást találva a régi énjének nyomait látva.
"Régen a sötétség, most pedig ez a fény határozta meg őt mások szemében. De a gyűlölet, harag és reménytelenség megmaradt, a világ összes pozitivitása sem tudná semmissé tenni a sebeket amiket rajta ejtetek…" kapaszkodva a múltjába, ami meghatározta.
– Indigo, kövess – a gyógyító kedves hangja vetet véget az elmélkedésének. Indigo kíváncsian emelte rá a tekintetét majd követe őt a váróig.
– Várj itt! – mondta a gyógyító mielőtt bement egy másik helyiségbe. Indigo rögtön helyet foglalt várt és hallgatózott. Dús levelekből fonott lócán ülve néztem fel a kristály mennyezetre miközben a hullámok moraját hallgattam a falakon végig futó tenger képéről.
– A diagnózis alapján Indigo nem tudja kezelni egyszerre a túl sok érzelmet vagy túl komplikált érzelmeket ennek következményeként pedig akaratlanul is érzelemmentesé válik – osztotta meg velük az eredményt Cobalt.
"Vajon mennyire volt saját érzelmeim elzárásának következménye? Vagy csak Fantasy érzelmi problémáit örököltem? Nem mintha Darksea-ként nem lett volna meg a saját érzelmi problémám... Talán egy kicsit mindegyik bejátszik a dologba..." gondolkozott el Darksea.
– És mi az amit tehetnénk, hogy jobb legyen? – Lightfire reménykedve.
– Indigo meglehetősen speciális eset lévén hogy a ti gyereketek... De talán ki keverhetnénk egy neki megfelelő porciót a keverékből, amit Fantasy használ a lélek tetováló tűknél, ami támogatja az érzelmi hiányosságait, aztán ahogy telik az idő egyre kevesebbet adnánk neki apránként hozzá szoktatva őt! Ha minden jól megy néhány év múlva, alkalmazkodni fog, és minden gond nélkül képes lesz kezelni ezeket az érzelmeket! – javasolta Cobalt megoldásként. Indigo az ablakon keresztül látta ahogy Fantasy és Lightfire kissé kényelmetlenül össze néztek, de azért rábólintottak.
– El fog tartani amíg össze keverjük a neki megfelelő keveréket! Addig is javaslom, hogy tartsátok szemel őt és miután pedig elkészültünk mindig gondoskodjatok róla, hogy megigya a szükséges adagot! – Cobalt tanácsait követve Indigo látta, ahogy Fantasy bólogatva lejegyzi a dolgokat és finoman szólva egyáltalában nem örült a hallottaknak.
"Most komolyan azt akarják, hogy gyerek létemre Fantasy-hez hasonlóan hamis érzelmeket generáló keverékeket véssenek a bőrömbe?" bosszankodott Darksea magában. "Nem akarom hamis érzelmekkel mérgezni magam! Tisztán akarom látni a saját érzelmeim bármilyen befolyás nélkül!" már a gondolatot is utálva.
"Már így is elég ideig hagytam, hogy a harag és gyűlölet, mások szenvedése és bosszú iránti vágy elvakítson! De az érzelmi tombolásom még mindig jobban pártolom mint a hamis érzelmek miatti tudatlanságot!" keserűen emlékezve arra az időszakra.
"Már így is van elég bajom ezzel a nyomorult helyzettel és az egyensúllyal, nem kell még több nehézség! Nem csak, hogy el kell viseljem, hogy jobban szemmel tartanak míg kész nem lesz az a vacak! De még azt is el fogják várni tőlem, hogy érzelmi módosító szereket véssenek a bőrömbe!" erősen ellenezve a tervüket.
"Ki kell találnom valami módszert, hogy elválasszam a szer hatását a valódi érzelmeimtől és gondolataimtól anélkül, hogy lebuknék... Elvégre minden hazugságot az igazság tesz elég hihetővé, ahhoz hogy meggyőzem őket róla, hogy mindig használom a gyógyszert amit adnak, egypárszor tényleg használnom kell…" megoldáson gondolkozva.
– Rendben! – fogadta el Fantasy a tanácsot.
– De, mit fogunk mondani Indigo-nak? Nem szeretném, ha azt gondolná bármi baj van vele… – fejezte ki Lightfire aggodalmát.
"Hát persze, hogy nem!" kötött a szavába gondolatban Darksea utálva azt ahogy kezelték őt.
– Azt bízd rám! Majd én beszélek vele! – Fantasy magabiztosan, láthatóan már volt egy terve...
– Rendben, Fantasy rád bízom... – egyezett bele Lightfire kissé habozva.
"Olyan sokat mondó, a szemelyiségedről, hogy a bólogatásban milyen jó is vagy!" jegyezte meg magában gúnyosan Darksea.
– Én itt maradok és elkezdünk dolgozni a keveréken! Te menj haza Indigo-val! Elvégre nem lenne jó, ha túlságosan megváratnánk! – biztatta őt Fantasy határozottan.
– Oké, szeretlek! – búcsúzót Lightfire szeretetteljes félmosollyal.
– Én is szeretlek! – viszonozta Fantasy lelkesen.
"Figyelembe véve, hogy Fantasy érzelmei mennyire megkérdőjelezhetők, meglepően jól elfogadta őt mindenki... Miközben az én érzelmeimet megkérdőjelezte mindenki! Még Lightfire is hamarabb arra a következtetésre jutott, hogy képtelen vagyok pozitív érzelmeket érezni…" Darksea utálva az elvakultságukat.
"Csupán azért mert a szemükbe ő volt a megmentő, miközben én a legyőzésre váró gonosz! Mindig is utáltam ezt az ostoba logikát! Azt ahogy különbséget tesznek, ahogy elítélnek olyan dolgokért is ami felett nem volt befolyásod!" haragosan emlékezve az elítélésre.
"Túl nagy kérés lett volna, hogy minket is elfogadjanak ahogy Fantasy-el tették? Mindenki kifogásokat és bűnösöket keres miközben menekül a valóság kegyetlensége elől! Miközben mindenki elfelejti, hogy mi legalább annyira részesei vagyunk a problémának mint mindenki más…" tudatába a keserű valósággal.
Lightfire halvány mosollyal az arcán csukta be az ajtót majd fordult Indigo felé, akinek az arca most sem tükrözte valódi gondolatait és érzéseit.
– Hogy vagy kincsem? Ugye nem unatkoztál nagyon? – vonta kérdőre Lightfire gyengéden.
– Jól vagyok! Nem unatkoztam! Gyere megmutatom, hogy mit csináltam! – válaszolt Indigo vidáman, fel is pattant az ülőhéjéról, de aztán megállt mintha csak Fantasy-t kereste volna nézett Lightfire-ra kérdően.
– Fantasy-nek akadt egy kis dolga így még marad egy kicsit! – magyarázta Lightfire szomorú mosollyal.
– Szeretem volna, ha ő is látná...– szomorodott el kissé Indigo játszva a tudatlan gyerek szerepét.
– Mindenre van megoldás! Megörökítjük egy kristállyal és később majd megmutathatjuk neki! – Lightfire igyekezve felvidítani Indigo-t.
– Ok! Siessünk mielőtt elrontják! – Indigo a kezét megfogva kezdett el szaladni a játszószoba felé. Lightfire, aki saját aurája miatt már természetesnek vette, hogy valaki nagyon gyorsan felvidul a közelébe szinte észre sem vette a Indigo kedvében való hirtelen váltást. Darksea tudta ezt és ki is használta időnként. Amikor oda értek a jelenetek melyeket berendezett még mindig ugyan úgy voltak ahogy hagyta. Lightfire szeme felragyogott és lelkesen kezdte aktiválni a kristályokat, amik mágikusan megörökítette a jelenetet ahogy gyermeke vidáman mutatta mit alkotott.
– Biztos vagyok benne, hogy Fantasy odáig lesz! Nagyon jók lettek! – dicsérte elragadtatottan Lightfire, míg Indigo büszkén mosolyogva fogadta a szavait. – Most, hogy ezt megörökítettük, ideje mennünk! – vidáman, megfogva Indigo kezét ment át egy általa megnyitott egyenest az otthonuk nappalijába vezető kapun. Amin be is záródót mögöttük mikor át léptek rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése