Az érzéseim az AI kapcsán

Artificial Inteligent kép nek tünik

Őszintén felemás érzéseim vannak a generatív AI/Artificial Inteligent képek használata kapcsán. Nem állítom, hogy mindig feltudnám ismerni egyre nehezebb megmondani mivel igazi művészek munkáit használja. És művészként ellene vagyok, hogy támogassam a kreativitás és alkotáson hagyót sebet amit ez a mozgalom okoz ellopva mások nehéz munkáját. De közben azt is látom, hogy sokan a saját műveik feldobására használják. 

A blogon használt képek nagy része nem az én tulajdonom és többnyire nem emlékszem honnan vannak vagy ki készítette őket. És ezért is szeretem mikor egy aláírással rendelkeznek amit magam is igyekszek fenntartani a saját alkotásaimon és ajánlom, hogy mindenki igy tegyen. De alá írás ide vagy oda egyre nehezebb lekövetni az eredeti alkotott és engedélyt kérni. Nem állítom, hogy én megpróbáltam ebbe időt ölni és minden elismerésem azoknak akik megteszik. Azon bűnösök közé tartozom, akik engedély nélkül használja fel mások műveit és ezért is felemásak az érzéseim az AI kapcsán. Mert elméletileg morálisibb lenne AI képeket használni, de technikailag az is lopás és nem akarom támogatni a teljesen AI-val készített műveket. 

Amikor AI-t saját műved feldobására használod és őszinte vagy azzal kapcsolatba milyen szinten használod addig elfogadóbb tudok lenni. De zenét hallgatva egyre zavaróbb szinten van jelen az AI cinke és nagyon ködösen fogalmaznak mire használják. Van amikor megtudom mondani főkképp a képeken és ilyenkor reménykedek, hogy a zene és a szöveg a sajátjuk, de tudom, hogy ez önhitegetés és szomorúvá tesz a tudat, hogy ennyire kiöli a kreativitást. 

Részben AI-val készült a Pinterest szerint

Jobb lenne, ha őszintén megmondanák mire használják úgy nem lenne annyira bűntudatom, ha tetszik egy szám és jobban megválogatnám menyire elfogadó a használatával. Utálom ezt az érzést árulónak érzem magam mert támogatni akarom az igazi alkotókat, de a zenéjük csak nem az én stílusom... Nehéz és egyre nehezebb szeretném, ha minden generatív AI eltörlődne és vissza mennénk a kreativitás idejében. 

Fájdalmas belegondolni is a helyzetbe jön, hogy gyászoljam az irányt amerre a világ tart. Nem ítélem el azokat akik csak kisrészre használják az AI-t és még mindig alkotnak, de egyre nehezebb megmondani. És nem hinném, hogy a generatív AI-val készített dolgok bárki tulajdona lenne amit eladhatnának még akkor is ha az ötlet saját. Miért nem adhatjuk el az ötletet magát másnak ha nem tudod vagy nem akarod megcsinálni? Tényleg jobban megéri AI-ra pazarolni?

Őszintén nem tudom mit tegyek amikor meglátok egy képet ami megfelel az elképzeléseimnek, akkor nehéz lemondani róla és másikat keresni... Mostantól fogva igyekszem majd kiírni mikor tudom, hogy egy képnél használtak AI-t vagy mikor úgy gondolom, hogy használtak. Tévedni fogok szóval mikor úgy gondolom jelző lesz azt ne vegyétek ténynek és döntsétek el magatok. Akik a blogról másolnak le képeket mondanám, hogy ne kövesék a rossz példámat, de nincs jogom ítélkezni feletetek. 

AI-val készült a Pinterest szerint

A képek igazi alkotójának küldöm őszinte hálám és bűntudatom, amiért ilyen  rossz vagyok a nevek megjegyzésébe. De nem akarok rossz személyt se megnevezni és a kilétetek keresve felemészteni magam se. Sajnálom. Tudom, hogy ez a szó nem jelent semmit nektek... Nem tudok róla, hogy ez a felület felhasználja e a tartalmát AI-hez utána nézek majd és ha igen le fogom törölni ezt a blogot miután lemásoltam a tartalmát magamnak, hogy egy másik felületen újra feltöltsem, ahol nem fenyeget ez a veszély. Mindenki megértését köszönöm és remélem jobb dolgokról fogok tudni beszámolni legközelebb. 

A Tükörvilágok egyensúlya írta Aillin

Minden eddiginél véresebb és komolyabb csata volt ami során Moira megunta a játékát és némi segítséggel újat kezdet. Darksea a sötétség királya feláldozta magát azért hogy a Forger of darkness többi tagja elmenekülhessenek. End a Pusztítás Istene volt az egyetlen aki makacsul megtagadta ezt és vele harcolt a legvégéig abba a reményben, hogy így mindketten élve tudnak majd távozni... Azóta eltelt némi idő és az ellentétes oldalon harcoló Fantasy a kreátor meg Lightfire a fény őre összejöttek és gyermekük született: Indigo Ray. De nem sejtették, hogy Indigo valójában nem más, mint az újjászületett Darksea, aki minden emlékével átkozta Moira-t.

 End a pusztítás Istene pedig követi őt az új életbe ahol a Halál Isten meg vérmágus gyermekeként született újjá megtagadva, hogy elengedje a Csillagját. 

Nyomon követjük Indigo életét és a küzdelmét az egyensúlyért; útja során sokakkal találkozott, akik mellé álhatak a Moira elleni harcban. Amikor a múltad éppúgy meghatároz, mint a jelened, vajon ki is valójában Indigo? Hogyan reagálnak majd amikor fény derül az igazságra? Hányan fogadják el véres múltját és maradnak mellette mindenek ellenére?

Figyelmeztetés: Véres és kegyetlen múltak, fizikai bántalmazás, öncsonkitás, érzelmileg nehéz jelenetek, elvárások súlya, harcok, vér, sebek és halál említése.

Az ötlet eredetileg A_Bored_Reader Undertale ideas for stories that hit me like a brick található meg Reborn néven. Aminek kértem engedélyt a használatához mielőtt megírtam az Undertale fan fiction-t angol és magyar nyelven Az egyensúly újjászületése címmel. Akit érdekel el olvashatja az eredeti változatot is még mielőtt átírtam A Tükörvilágok egyensúlyára amit a saját világba helyeztem a kiadás érdekébe. Ez pedig egy kis ízelítő, hogy lássam mennyire érdekelne másokat ami majd az első 4 fejezetet tartalmazza.

Prológus

A sivár bolygókat megtölteni élettel a világok formálói és kreátorok feladata volt. Nem volt sok belőlük így egy kreátor akár bolygó rendszerekért is felelt, több ezer világot létre hozva a folyamat során. Fantasy pedig azon kreátorok közé tartozott, aki ragaszkodott az általa létrehozott világokhoz és velük maradt a fejlődésük útján. Ezért a pusztító megjelenése, aki egész világokat és bolygókat tőrölt el elég rosszul érintette Fantasy-t, aki harcba szállt a világok védelemért. Aminek következtében idővel létre jött két csapat is a Világok védelmezői és a Forger of darkness, aminek a pusztító és kreátor is része volt valamelyest.

 Moira a szálak mozgatója már a kezdetektől nagy figyelmet fordított a Fantasy létrehozta Világegyetemre. Világon túli entitásként az alakja megfoghatatlanul lebegett a létezés peremén. A szálakat mozgatva változtatta ezt a világot is a játszóterévé. Az évszázados harcot figyelve egy harc közepette viszont Moira megunta a játékát és némi segítséggel úgy döntött újat kezd. A Forger of darkness tagjai érezték, hogy valami nincs rendben mikor az igazságra nyitott Azure nem csatlakozót a harchoz. Ez a csata minden eddiginél véresebb és komolyabb volt és a Forger of darkness állt vesztésre. 

 A csoport vezetője Darksea a sötétség királya feláldozta magát azért, hogy a csapat többi tagja elmenekülhesen. End a pusztítás Istene volt az egyetlen, aki makacsul megtagadta ezt és vele harcolt a legvégéig abba a reményben, hogy így mindketten élve tudnak majd távozni. Fantasy és Lightfire nem is igazán emlékeztek, hogy sikerült nyerniük. Ők már csak azt látták, ahogy egyfajta felismeréssel a szemükben az ellenségeik még egyszer egymás szemébe nézve porrá váltak. 

 Többé nem volt semmi sem, ami fenyegethetné a Tükör galaxis világait. A világok nagy része ünnepelt és fellélegzett. A Forger of darkness túlélőiről azóta sem hallottak. A fenyegetés megszűnt most már nyugodtan boldogok lehetnek. Legalábbis ők ezt gondolták. Moira nézte, ahogy Darksea és End életét véve a mágikus egyensúly hiánya miatt, a világ apránként haldoklásba kezdet. Moira-nak nem állt szándékába hagyni meghalni a világot, ő csak azt akarta látni, ahogy kétségbe eseten harcolnak a túlélésért. És már tudta is, hogy tudná ezt igazán szórakoztatóvá tenni.

The balance of the Mirror Worlds by Aillin

It was a bloodier and more serious battle than ever before, during which Moira got bored with her game and started a new one with some help. Darksea the King of Darkness sacrificed himself so that the other members of the Forger of Darkness could escape. End the God of Destruction, was the only one who stubborn refused to leave; he fought alongside Darksea to the very end, in the hope that both of them would be able to leave alive... Some time has passed since then, Fantasy the creator and Lightfire the Guardian of the Light, got together and had a child Indigo Ray. They did not known that Indigo is none other than the reborn Darksea with all of his memories, who cursed Moira. 

End the God of Destruction, follows him back to the life born as the child of the God of Death and a blood mage, refusing to let go of his Star. 

 We follow Indigo life and fight for the balance, as he met many who could stand by his side in the fight against Moira. When your past define you as much as your present. Who is Indigo in the end? How everyone while react when the true will be reviled? How many will accept his blood past and stay by his side despite everything?

Warning: Bloody and cruel pasts, physical abuse, self-harm, emotionally difficult scenes, the burden of expectations, fighting, blood, wounds and mention of death.

The original idea can be found under the title "Reborn" in A_Bored_Reader's post, "Undertale ideas for stories that hit me like a brick." Which I asked permission to use before I wrote the Undertale fan fiction in English and Hungarian titled Reborn of balance. Those interested can read the original version, which I later rewrote as The balance of the Mirror Worlds, adapting it to my own setting for publication. This is a little taste to see how interested others are in the story that will contain the first 4 chapters.

Prologue

Filling the planets with life was the task of the shapers of the worlds and the creators. There weren't many of them, so one creator was responsible for more planetary systems, creating thousands of worlds in the process. And Fantasy was one of those creators who was deeply attached to the world's they created and stayed with it on their path of development. Therefore, the appearance of the destroyer, who wiped out entire worlds and planets, affected Fantasy quite badly, who fought to protect the worlds. 

Consequently, two teams eventually emerged the "Guardians of the Worlds" and the "Forger of Darkness" with both the God of Destruction and the Creator playing roles in their formation. From the very beginning, Moira the thread mover, paid a lot of attention to the Mirror galaxy created by Fantasy. As an otherworldly entity they figure hovered on the edge of existence. By moving the threads Moira turned this world into a playground. Watching the centuries-old fight Moira got bored of their own game in the middle of a fight and decided to start a new one, whit some help. 

The members of the Forger of darkness sensed that something was wrong when the open minded Azure didn't join the fight. This battle was bloodier and more serious than ever and, the Forger of darkness were losing it. The leader of the group Darksea the king of darkness sacrificed himself so the rest of the gang could escape. End the God of destruction was the only one, who stubbornly refused and fight beside him to the very end, in the hope that they both would be able to leave alive. Fantasy and Lightfire didn't even really remember, how they managed to win. They only saw as their enemies with a recognition in their eyes, looked one last time into each other's eyes before they became dust. There was nothing in the way of the Mirror galaxy worlds now, most celebrated and felt relieved. 

The survivors of the Forger of darkness have not been heard of ever since. Now that the threat was gone, they can finally be happy, or so they though. Moira watched as result of taking Darksea and End's life, the multiverse started to slowly die due to the imbalance. Moira had no intention of letting the world die, 'they' just wanted to see them fight desperately for survival. And they already knew, how they could make this really fun.

A Tükörvilágok egyensúlya 4.fejezet: Indigo lelke

 

A lecke után Darksea, a résnyire nyitott ajtón keresztül kukucskálva látta ahogy Fantasy az érzelmeit biztosító mágikus tűket rendezgette, mintha csak azt próbálná kitalálni hogyan kéne éreznie éppen.

– Fantasy – Lightfire a vállát megfogva hívta magára a figyelmét.

– Lightfire én tényleg nem tudom mit gondoljak! Mi van, ha Indigo is olyan lesz, mint én vagy még rosszabb… – fejezte ki az aggodalmát Fantasy.

– Fantasy, már akkor tudtuk jól, hogy Indigo különleges, amikor megszületett! – Lightfire szavait hallva Fantasy kissé el is mosolyodott.

– Még szép, hogy különleges elvégre a mi gyerekünk! – jelentette ki büszkén Fantasy, miután fel frissítette az egyik kezén lévő jel színét. – Így van biztos vagyok benne, hogy csak erről van szó! – biztatta magát. Lightfire pedig örülve a sikerének, ölelte őt át. – Indigo-nek is szólnunk kéne a vizsgálatról… – Fantasy kicsit komolyabban, amire Lightfire egyetértően bólintott rá. Indigo hangtalanul suhant a rajzos sarkába és kezdet bele, a zavaros érzelmeit tükröző tájképbe.

"Ez már nem az első alkalom, hogy hiába érzem a bennem kavargó érzelmek viharát... Én magam akár csak a vihar középpontja, egyre üresebbé válok... Egy Fantasy-töl örökölt probléma miatt érzem magam ilyen üresnek? Vagy azért, mert már eljutottam egy olyan pontra, ahol az évezredek során elzárt érzelmek túlsókká váltak ahhoz, hogy még ennél is többet kezelni tudjak…" gondolkozott el Darksea az okokon. Miközben egy csoda szép és életteli erdőben tomboló hurikánnak a vázlatát rajzolta, aminek a középpontjában létrejött kietlen száraz pusztaságot, repedések és törések borították, mintha csak szilánkosra tört volna.

– Indigo – szólította meg az épp rajzoló gyermekét Lightfire. Indigo érzelemmentes arccal fordult felé, aminek láttán Lightfire összerezzent és sokkal bizonytalanabbul – Indigo? – szólította meg újra mintha csak érezte volna, hogy ez más, mint az eddigiek.

– Igen? – válaszolt Indigo a fejét oldalra billentve.

– Lightfire azt akarja mondani, hogy a biztonság kedvért el fogunk téged vinni egy kivizsgálásra! – jelentette ki Fantasy, látva Lightfire habozását.

– Kivizsgálásra? – kérdezett vissza Indigo.

– Igen, tudod, amikor megnézik, hogy van e valami betegséged – magyarázta el Lightfire félre értve a kérdést.

–...Miért talán van valami baj velem? – kérdezett rá, magában sötéten mosolyogva a Lightfire által elkövetett hibán.

–…– összenéztek. – Pontosan azért szeretnénk elvinni, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy nincs semmi bajod – válaszolt Fantasy határozottan.

– És mi van, ha kiderül, hogy valami bajom van? – Indigo a bizonytalan gyermek szerepét játszva.

– O, Indigo – ölelte át őt Lightfire. – Minden rendben lesz! Mi melletted leszünk bármi is történjen! – biztosította őt.

"Hazug!" kiabálta gondolatban Darksea. "Hazug! Hányszor és hányszor biztosítottál arról, hogy minden rendben lesz, hogy meg fognak szeretni, hogy mindig mellettem leszel! De aztán semmi sem volt több puszta szavaknál! Már a kezdetektől fogva őket választottad helyettem!" a feltörő emlékek keserűségével és dühével. "Ott hagytál engem! Hátra hagytál és őket választottad helyettem! Megtagadtál! Szörnyetegnek neveztél!" a saját sebeit feltépve. "Mindannyiszor vissza követelve azt a hazug boldogságot, amit ostoba mód eljátszottam miattad! Mert számomra te voltál a legfontosabb! Mert nem akartam elvenni a boldogságod! Minden sebet, minden fájdalmat képes voltam elviselni, hogy neked sosem keljen megtudnod, milyenek is valójába az úgy nevezet barátaid! Mert féltem hogyha elmondanám az igazságot te is meggyűlölnél ahogy a többiek… "szinte fojtogató keserűséggel a lelkébe, oly élesen emlékezve mintha csak nemrég élte volna át, azt az évezredes elutasítást, amit Lightfire-tol is kápót. "El sem tudod képzelni, hogy mennyi mindenre képes lettem volna azért, hogy téged ne bántsanak! Hogy te boldog legyél! Fogalmad sincs róla mennyire gyűlöllek téged amiért őket választottad, amiért nem voltál hajlandó elfogadni az igazságot és menyire gyűlölőm magam amiért ilyen ostoba voltam!" fakadt ki magában. Miközben Indigo érzelemmentes arccal kapaszkodott Lightfire-ba.

– Így van Indigo, nincs miért aggódnod! – nyugtatta Fantasy is csatlakozva az öleléshez.

"Hát persze hazudj te is! Utállak titeket! Utálom ezt a bezártságot!" őszintén utálva az üres reménnyel dobálódzó szavaikat. " Wraith, Wild, Serpent, Arctic, End az én igazi családom! Sosem fogom nektek megbocsájtani amiért elvettétek őket tőlem!" visszavágyva és dühösen. "Utálom! Utálom ezt! Utálom a saját tehetetlenségem! Nincs családom, nincs reményem, senki sem ismer vagy ért meg, nem vagyok szabad sem boldog! Mit akarsz még elvenni tőlem?" Darksea belső őrlődése ellenére, már olyan gyakorolt volt az érzelmei elrejtésében, hogy kívül nyoma sem volt. És a pozitív aurája is láthatatlanná tette a külső szemlélő számára, ő pedig tett róla, hogy Lightfire elöl is elrejtse a benne dúló fájdalmas érzelmeket. Moira pedig élvezte a műsort.

– Csecsemő korod óta nem voltál kivizsgáláson, biztos nagyon izgulsz! – Fantasy próbálva pozitívabb irányba terelni a témát, amire Indigo csak bólintott. Fantasy pedig a kezét megragadva rángatta őt a ruhásszekrényhez, majd izgatottan válogatni kezdet közöttük. Lightfire a fejét ingatva mosolyodott el, mielőtt nekiállt összepakolni, ami kell. Indigo halvány mosolyt viselt az arcán, miközben kiválasztotta a ruhát, amit felvesz.

Miután elkészültek, Lightfire egyenest a váróba nyitott kaput, ahol már várta őket az egyik ott dolgozó és egyből be is kísérték Indigo-t a kivizsgálóba. Nem mindenki volt képes a kapu nyitásra, de nem is volt egy ritka képesség a világ járok között mint amilyen Fantasy és Lightfire is volt így megvolt az érkezésük helye. És bár Indigo számára kellemetlen volt a szülei mágiája tudta, hogy közelségtől függően mások kényelmesebben és akár invitálónak élnék meg. Fantasy például kifejezetten szeretett Lightfire mágiájába sütkérezni, ahogy Lightfire is szépséget látott a szédítő színes kapuba amit Fantasy használt és gyengéd cirógatásnak élte meg.

– Indigo készen állsz, hogy lásd a saját lelked? – jókedvű Fantasy.

"Ez lesz az első, hogy látni fogom mások miként látják Indigo lelkét… Kíváncsi vagyok mennyivel másabb a valódi rejtett alakjától" Darksea érdeklődően várva.

– Igen! – válaszolt Indigo sokkal vidámabban a tenger kék helyiség algákkal kipárnázott kagylóhéj foteljén ülve.

– Ez egy kicsit furcsa, kellemetlen vagy zavaró érzés lehet, ha készen állsz bólints – szólt az üveg másik oldaláról Cobalt a kivizsgáló, aki le sem tagadhatta volna a kíváncsisága és izgatottságát. A tengeri gyógyító nimfa tudta milyen ritka volt a hozzánk hasonló álom járó nimfák. Áttetsző haját fehér kagylóval tűzte fel a kék ruháját hullámok mintázták hosszú köpenyétől ónix papucsáig. Zöldes bőre érdekes kontrasztot alkotott éles arany szemeivel. A lélek jele a csuklóján lévő fehér és kék hullámokként jelent meg.

– Ne feledd, hogy nincs okod félni! – próbálta biztatni Lightfire.

"Határozottan ez a legrosszabb szövege, amit azóta halottam tőle, hogy Indigo vagyok!" kritizálta meg Darksea gondolatba.

– Tudom! Készen állok! – Indigo gyermeki vidámsággal.

Az egyre növekvő kellemetlen érzés nyomán ahogy a köré záródó áttetsző kagyló mágiája újra és újra végig cikázott rajta, a problémát keresve benne, Indigo legszívesebben mocorgott volna. De magára kényszerítette a mozdulatlanságot.

Azelőtt Darksea-ként egyszer sem vett részt hivatalos vizsgálatokon. Még az incidens előtt, a sebeit is ő vagy Lightfire látta el. Az Incidens után pedig, a sötétség rendkívüli regenerációja ellátta őt, később pedig a csapat tagok látták el egymás sebeit vagy az erre kirendelt személy, akit Darksea alkalmazott. A csecsemő Indigo-ként pedig az első annyira kellemetlen volt a számára, hogy inkább az ösztönös énjére hagyta. Érezte ahogy a lelke látható formát öltött, majd látta ahogy a pupillájához hasonló csillagokkal teli tenger lélek virágként bontott szirmot.

"A mondás miszerint „A szem a lélek tükre” ebbe az esetbe elégé közel van" jegyezte meg Darksea magában, nem igazán örülve a ténynek, hogy a szemei ilyen sokat árulnak el róla.

– Ugye milyen szép! – lelkesedett Fantasy. Indigo kettőt bólogatva mosolygott, némi jelét adva annak, hogy kissé kényelmetlenül érzi magát.

"A látható lelket általában szimbolikus azt mutatta, hogy a lélek és a személyiség menyire tükörképei egymásnak. A tenger a mélység, rejtélyesség egy veszélyes entitás, ami egyszerre add és vesz el. A csillagok kívánság, útmutatás, távoli elérhetetlen a hamvába halt remény" Darksea a lelkét elemezve terelve el saját figyelmét a kényelmetlen érzésről.

"Indigo lelke három virágból állt: a Clematis az elme szépsége, ravaszság és találékonyság jelképe. Stargazer Lily együttérzőzés, jólét és ambíció virága. Végül Daffodil tavasz, újjászületés és új kezdet jelképe." vette sora. "Amit Lightfire és Fantasy feltételez, hogy Indigo esetében valószínűleg csak virágok pozitív jelentése. " legszívesebben a szemét forgatva elvakultságuktól.

"De ez csak az volt, amit mások láthattak a lelkéből. Míg a lélek rejtett valódi oldalát csak az adott személy és legfeljebb azok, akiben ilyen szinten megbízót láthatták. Ez nagyon ritka, a többség sosem jut el odáig az élete folyamán, hogy bárkinek is megmutassa a lelke valódi alakját. És a többség még csak nem is feltételezné azt, hogy pont Darksea lett volna kivétel." egészen belemerülve a gondolatmenetbe, de nem felejtkezve meg a külvilágról.

"Azt meg még annyira sem feltételezték volna, hogy épp a Pusztítás Istenébe End-ba bízott volna meg ennyire bárki is, aki egy mozdulattal képes lelkeket darabokra tépni és aki lelkek millióit törte össze naponta, miközben egyik világot törölte el a másik után. Én mégis hamarabb adtam volna az ő kezébe a lelkemet, mint hogy Lightfire vagy akármelyik más magukat jónak tituláló idiótának." teljes magabiztossággal, közbe pedig jó pár vizsgálatot végig futtattak rajta.

– Kész vagyunk! – jelentette be az őt vizsgáló Cobalt, és Indigo lelke is végre visszatérhetett eredeti állapotába. – Időbe fog telni míg analizáljuk az adatokat, addig is lepihenhetsz a játszó szobába! – adta a tudtára és intett egy gyógyítónak, hogy kísérje őt oda. A víz elementál Venus/női alakot öltöt, amit rézszínű korálból szőtt ruha színesített.

– Menjél nyugodtan! Mi itt maradunk még egy kicsit beszélni! – adta ki az útját Fantasy. Lightfire egy biztató mosollyal bólintott rá, Indigo pedig könnyű léptekkel követe is a gyógyított az említett helyiségbe. Nem meglepő mód tenger tematikájú volt a fal egy puha felhő szőnyeg a lába alatt, amit megpakoltak mindenféle játékokkal.

"Ez is egy csodálatos példája mennyire elvakultak! Még csak nem is feltételezik, hogy bármi rossz történhet velem! Itt mindenki azt hiszi, hogy a játékok elegek, hogy lekössék a gyerek figyelmét..." vette fel Darksea az egyik formát, majd kezdte el pakolgatni a játékokat maga körül. "A fekete lyuk mely a lelke szerepét töltötte be, mint Darksea sem látták sokan pedig még csak nem is a rejtett, valódi formája volt" folytatta az elmélkedést, hogy lekösse magát.

"Darksea esetében a fekete a gyűlölet, káosz, harag, reménytelenség színe volt; míg a lila a méreg és az éberség színe" a látható színeket elemezve.

"A lelke valódi alakja is egy fekete lyuk volt, amit tüskék vetek körbe és darabokba volt..." tisztán emlékezve minden részletre. "Emlékszem End-t és engem mennyire lekötött ez a téma. És mennyi könyvet olvastam ebbe a témába miközben a saját lelkünket tanulmányozva összeraktuk, hogy mi mint takarhat a mi esetünkben" közben a meglévő játékokat használva különböző jeleneteket rendezett be.

"Indigo rejtett lelkének valódi alakján nyomot hagyott az előző élete. Még nem éltem eleget Indigo-ként, hogy nagyon meg tudja határozni a lelkemet. A virágokat körülvevő tüskéken kívül a lila, ezüst, sötétkék és fekete szín is jelen volt" némi megnyugvást találva a régi énjének nyomait látva.

"Régen a sötétség, most pedig ez a fény határozta meg őt mások szemében. De a gyűlölet, harag és reménytelenség megmaradt, a világ összes pozitivitása sem tudná semmissé tenni a sebeket amiket rajta ejtetek…" kapaszkodva a múltjába, ami meghatározta.

– Indigo, kövess – a gyógyító kedves hangja vetet véget az elmélkedésének. Indigo kíváncsian emelte rá a tekintetét majd követe őt a váróig.

– Várj itt! – mondta a gyógyító mielőtt bement egy másik helyiségbe. Indigo rögtön helyet foglalt várt és hallgatózott. Dús levelekből fonott lócán ülve néztem fel a kristály mennyezetre miközben a hullámok moraját hallgattam a falakon végig futó tenger képéről.

– A diagnózis alapján Indigo nem tudja kezelni egyszerre a túl sok érzelmet vagy túl komplikált érzelmeket ennek következményeként pedig akaratlanul is érzelemmentesé válik – osztotta meg velük az eredményt Cobalt.

"Vajon mennyire volt saját érzelmeim elzárásának következménye? Vagy csak Fantasy érzelmi problémáit örököltem? Nem mintha Darksea-ként nem lett volna meg a saját érzelmi problémám... Talán egy kicsit mindegyik bejátszik a dologba..." gondolkozott el Darksea.

– És mi az amit tehetnénk, hogy jobb legyen? – Lightfire reménykedve.

– Indigo meglehetősen speciális eset lévén hogy a ti gyereketek... De talán ki keverhetnénk egy neki megfelelő porciót a keverékből, amit Fantasy használ a lélek tetováló tűknél, ami támogatja az érzelmi hiányosságait, aztán ahogy telik az idő egyre kevesebbet adnánk neki apránként hozzá szoktatva őt! Ha minden jól megy néhány év múlva, alkalmazkodni fog, és minden gond nélkül képes lesz kezelni ezeket az érzelmeket! – javasolta Cobalt megoldásként. Indigo az ablakon keresztül látta ahogy Fantasy és Lightfire kissé kényelmetlenül össze néztek, de azért rábólintottak.

– El fog tartani amíg össze keverjük a neki megfelelő keveréket! Addig is javaslom, hogy tartsátok szemel őt és miután pedig elkészültünk mindig gondoskodjatok róla, hogy megigya a szükséges adagot! – Cobalt tanácsait követve Indigo látta, ahogy Fantasy bólogatva lejegyzi a dolgokat és finoman szólva egyáltalában nem örült a hallottaknak.

"Most komolyan azt akarják, hogy gyerek létemre Fantasy-hez hasonlóan hamis érzelmeket generáló keverékeket véssenek a bőrömbe?" bosszankodott Darksea magában. "Nem akarom hamis érzelmekkel mérgezni magam! Tisztán akarom látni a saját érzelmeim bármilyen befolyás nélkül!" már a gondolatot is utálva.

"Már így is elég ideig hagytam, hogy a harag és gyűlölet, mások szenvedése és bosszú iránti vágy elvakítson! De az érzelmi tombolásom még mindig jobban pártolom mint a hamis érzelmek miatti tudatlanságot!" keserűen emlékezve arra az időszakra.

"Már így is van elég bajom ezzel a nyomorult helyzettel és az egyensúllyal, nem kell még több nehézség! Nem csak, hogy el kell viseljem, hogy jobban szemmel tartanak míg kész nem lesz az a vacak! De még azt is el fogják várni tőlem, hogy érzelmi módosító szereket véssenek a bőrömbe!" erősen ellenezve a tervüket.

"Ki kell találnom valami módszert, hogy elválasszam a szer hatását a valódi érzelmeimtől és gondolataimtól anélkül, hogy lebuknék... Elvégre minden hazugságot az igazság tesz elég hihetővé, ahhoz hogy meggyőzem őket róla, hogy mindig használom a gyógyszert amit adnak, egypárszor tényleg használnom kell…" megoldáson gondolkozva.

– Rendben! – fogadta el Fantasy a tanácsot.

– De, mit fogunk mondani Indigo-nak? Nem szeretném, ha azt gondolná bármi baj van vele… – fejezte ki Lightfire aggodalmát.

"Hát persze, hogy nem!" kötött a szavába gondolatban Darksea utálva azt ahogy kezelték őt.

– Azt bízd rám! Majd én beszélek vele! – Fantasy magabiztosan, láthatóan már volt egy terve...

– Rendben, Fantasy rád bízom... – egyezett bele Lightfire kissé habozva.

"Olyan sokat mondó, a szemelyiségedről, hogy a bólogatásban milyen jó is vagy!" jegyezte meg magában gúnyosan Darksea.

– Én itt maradok és elkezdünk dolgozni a keveréken! Te menj haza Indigo-val! Elvégre nem lenne jó, ha túlságosan megváratnánk! – biztatta őt Fantasy határozottan.

– Oké, szeretlek! – búcsúzót Lightfire szeretetteljes félmosollyal.

– Én is szeretlek! – viszonozta Fantasy lelkesen.

"Figyelembe véve, hogy Fantasy érzelmei mennyire megkérdőjelezhetők, meglepően jól elfogadta őt mindenki... Miközben az én érzelmeimet megkérdőjelezte mindenki! Még Lightfire is hamarabb arra a következtetésre jutott, hogy képtelen vagyok pozitív érzelmeket érezni…" Darksea utálva az elvakultságukat.

"Csupán azért mert a szemükbe ő volt a megmentő, miközben én a legyőzésre váró gonosz! Mindig is utáltam ezt az ostoba logikát! Azt ahogy különbséget tesznek, ahogy elítélnek olyan dolgokért is ami felett nem volt befolyásod!" haragosan emlékezve az elítélésre.

"Túl nagy kérés lett volna, hogy minket is elfogadjanak ahogy Fantasy-el tették? Mindenki kifogásokat és bűnösöket keres miközben menekül a valóság kegyetlensége elől! Miközben mindenki elfelejti, hogy mi legalább annyira részesei vagyunk a problémának mint mindenki más…" tudatába a keserű valósággal.

Lightfire halvány mosollyal az arcán csukta be az ajtót majd fordult Indigo felé, akinek az arca most sem tükrözte valódi gondolatait és érzéseit.

– Hogy vagy kincsem? Ugye nem unatkoztál nagyon? – vonta kérdőre Lightfire gyengéden.

– Jól vagyok! Nem unatkoztam! Gyere megmutatom, hogy mit csináltam! – válaszolt Indigo vidáman, fel is pattant az ülőhéjéról, de aztán megállt mintha csak Fantasy-t kereste volna nézett Lightfire-ra kérdően.

– Fantasy-nek akadt egy kis dolga így még marad egy kicsit! – magyarázta Lightfire szomorú mosollyal.

– Szeretem volna, ha ő is látná...– szomorodott el kissé Indigo játszva a tudatlan gyerek szerepét.

– Mindenre van megoldás! Megörökítjük egy kristállyal és később majd megmutathatjuk neki! – Lightfire igyekezve felvidítani Indigo-t.

– Ok! Siessünk mielőtt elrontják! – Indigo a kezét megfogva kezdett el szaladni a játszószoba felé. Lightfire, aki saját aurája miatt már természetesnek vette, hogy valaki nagyon gyorsan felvidul a közelébe szinte észre sem vette a Indigo kedvében való hirtelen váltást. Darksea tudta ezt és ki is használta időnként. Amikor oda értek a jelenetek melyeket berendezett még mindig ugyan úgy voltak ahogy hagyta. Lightfire szeme felragyogott és lelkesen kezdte aktiválni a kristályokat, amik mágikusan megörökítette a jelenetet ahogy gyermeke vidáman mutatta mit alkotott.

– Biztos vagyok benne, hogy Fantasy odáig lesz! Nagyon jók lettek! – dicsérte elragadtatottan Lightfire, míg Indigo büszkén mosolyogva fogadta a szavait. – Most, hogy ezt megörökítettük, ideje mennünk! – vidáman, megfogva Indigo kezét ment át egy általa megnyitott egyenest az otthonuk nappalijába vezető kapun. Amin be is záródót mögöttük mikor át léptek rajta.

The Mortal Instruments City of Fallen Angels

The worst instance of stalling for time was the fourth book, The Mortal Instruments City of Fallen Angels; it was so infuriating that I wrote a summary that meant to be funny, so others wouldn't have to suffer through it. I don't think you'd miss anything by skipping that book and jumping straight from book 3 to 5, using the summary which will make sense if you've read the previous three books. Unfortunately, the joke doesn't come across in English, sorry.

Végzet ereklyéi 4 Bukott angyalok városa

A legrosszabb időhúzás amit Cassandra csinált A Végzet ereklyéi 4 Bukott angyalok városa volt, ami annyira felhúzót, hogy csináltam róla egy spoiler-es viccesnek szánt összefoglalót, hogy másoknak ne kelljen végig szenvednie. Szerintem nem maradtok le semmiről, ha kihagyjátok a könyvet és csak egyből 5-re ugrotok 3 után az összefoglalót használva amit érteni fogtok, ha elolvastátok az előző három könyvet.

Spoiler-es viccesnek szánt összefoglaló.