A három vihar legendája 1 fejezet Az első vihar

Itt is van az első történet. Ez csak egy kis ízelítő! Mivel ha találok egy kiadót akkor a teljes történetet már könyv formátumba olvashatjátok el! De annak is örülnék ha anime készülne belőle! Remélem el nyeri majd a tetszéseteket és együtt lehetővé tesszük hogy minél többekhez el juthasson!

A Három vihar legendája

írta Borbély Hajnalka Aillin

Létezik egy legenda, miszerint egy olyan átlagos napon, mint bármelyik másik, egy hatalmas vihar a semmiből átjárót nyitva egy másik világba, megváltoztatja egy egész világ sorsát. De ugyan már ki hisz a Földön efféle legendákban? Ha más nem, három főhősünk fog, akik egy átlagos nap után, diáksereg és kicsengetés kíséretében indultak hazafelé az iskola rácsos főkapuján keresztül!

1.Fejezet Az Első vihar

Kristályzöld szemű lány, dús fekete háta közepéig érő hajjal. Kék fekete kockás szoknyát és gallérján félhold mintás sötétkék rövid ujjú inget viselő, 19 éves, Dojo* örökös Aiaka. Aki fekete válltáskájában mindenhova magával hurcolta kardját, melyet még anyjától kapott.

         Barátnője vállig érő, vörös hajú, sötét rózsaszín szemű, 18 éves Zena. Aki barna válltáskával fehér rövid ujjú inget fekete masnival és fekete kék kockás szoknyát viselt.

             Végül pedig kusza vörös haja a vállig ér, vörös szemű, 19 éves Takashi Aki. Fehér inget fekete gatyával és fekete táskával viselt.

Alig, hogy kiléptek a kapun, hideg szél csapta meg őket és az égen is sötét felhők gyülekeztek.

                  – Brüü! Hideg van! – ölelte át magát Zena.

                   – Jobb, ha sietünk! – javasolta Takashi. Gyors léptekkel haladt, a baljóslatú ég alatt, még az eső is eleredt.

               – Fussunk! Nem akarok itt lenni, mikor elkezd villámlani! – Aiaka szavaival egy időben a távolban hatalmas fekete pusztító vihar ereszkedett alá, öltött alakot. Eget-földet rengető villámok közepette Aiaka lefagyott! Könnyekkel küszködve csuklott össze!

– Aiaka! – Zena aggodalmasan térdelt le a remegő Aiaka mellé. Takashi is odalépett.

             – Szedd össze magad! – segítette fel a földről a minden egyes villámlás nyomán összerezzenő lányt, miközben hurikán erejű szél tépázta a fákat. Farkasszemet néztek az egyre tomboló viharral. Talpon maradni is küzdelem volt!

           – Keresnünk kell egy menedéket a vihar-elől! Méghozzá most! – Takashi alig fejezte be, amikor egy hatalmas villám csapott le az égből. Majd a három baráttal együtt eltűnt, csupán egy tátongó krátert hagyva maga után.

Másnap a híradóban:

         – Tegnap a délutáni órákban egy hirtelen vihar óriási károkat okozott az ország déli részén. Fákat csavart ki, házakat rombolt meg, az utcákon mindenütt törmelékek. A kutatók most is vizsgálják az esetet. A helyszínen nem találtak holtesteket, sem a helyieket. Olyan, mintha a föld nyelte volna el őket… – mondta be a vihar sújtotta városrész előtt álló híradós.

Eközben egy másik, ismeretlen világban romok között, ezüst fűvel borítót réten feküt Takashi, Zena és Aiaka.

Takashi Aki

Mindenem fáj… A sok verekedés után már ismerős volt ez az érzés – nyitom ki erőtlenül a szemem. Ködös tekintettel néztem karcolásokkal teli kezem. Elvertek volna? Nem emlékszem rá, hogy verekedtem volna… – fordultam a hátamra. Kékes-vörös fellegeket, ezüstös kék eget, vörösen ragyogó napot láttam. Milyen furcsa álom… Közvetlen felettem elrepülő sárkány erős szárnycsapására kaptam fel a fejem! Egy darabig döbbenten követem tekintetemmel a távolodik. Gyorsan körbe néztem az idegen tájon. Zena épp az álmot törölgette ki a szemeiből, Aiaka is ott volt nem mesze tőlünk. Eszméletlenül feküdt! Percekbe telt, mire Zena is felfogta a látványt!

          – Aiaka! Aiaka! Ébredj, ezt neked is látnod kell! – rázta fel izgatottan Zena, aki azt se tudta hirtelen, mit kezdjen magával örömében! Mély csodálattal szemében nézte a rengeteg színben pompázó misztikus lényeket. Amiket eddig csak a filmekben láttunk!

           – Gyönyörű! – pördült meg Zena az ezüst fűben. Aiaka értetlenül pislogott.

           – Hol vagyunk? Ez valami álom?

          – Ahhoz kicsit túl élethű… – szorítom ökölbe a kezem. A sebeim fájdalommal jelezték nemtetszésük.

             – A vihar...Belénk csapott egy villám… – Aiaka arca egész elsápadt az emléktől. -Hogy lehet, hogy… – Mielőtt befejezte volna, két ismeretlen nővel néztük szembe.

Az alacsonyabb nő hosszú, vörös, felkötött haja, felemás vörös és kék szemei voltak. Fekete bőrét helyenként égési sebekhez hasonlatos nyomok borították. Mellkasán fekete jelek látszottak, és a fekete egy újabb árnyalatában pompázó, harcra alkalmas ruhát viselt.

Mellette hosszú hullámos kék hajú nő állt hajában jégkristályokkal, melyek világos bőrét is fedték helyenként. Jég kék szemekkel, rideg tekintettel, elf fülekkel, hegyes fogakkal, kékkristályhoz hasonlatos körmökkel, fekete harcra alkalmas ruhába. Szemünk láttára formált jégpengét kezébe! Aiaka harcra készen, a táskájába lapuló kardon pihentette a kezét.

         – Nem tudom, kik vagytok! De ha ránk támadtok meg fogjuk védeni magunkat! – jelentetek ki Aiaka.

          – A mi nyelvünkön beszél! – mondta a jégpengés nő gyanakvóan.

         – Nem akarunk bántani titeket! Ha ti sem minket! – mondta a másik alacsonyabb nő. – Reiko vagyok! Ha jól sejtem, nem Zafikawába valósiak vagytok!

        – Zafikawa? – kérdeztünk vissza.

        – Még sose hallottam róla! – közölte Aiaka gyanakvóan.

        – Persze, hogy nem! Nézz szét, ez itt már nem a mi világunk! – mondtam ki.

        – Ez a varázsvilág! – szólt a helyzettől kissé megszeppent, mégis lelkes Zena.

        – Úgy mondod, mintha még sosem találkoztál volna mágiával… – mondta Reiko meglepetten.

         – A mi világunkban az efféle dolgok csak a legendákban és a fantáziában léteznek! -közöltem a tényeket lazán. A két nő összenézet.

          – Ha igaz, amit mondtok, jobb lesz ha velünk jöttök! Mielőtt rátok támad valami! – intett Reiko hogy kövesük.

          Ismeretlen terepen, sárkányokhoz hasonló lényekkel körülöttünk, mivel egyiküknek se volt jobb ötlete, mint a "kedves" idegeneket követni. Felkaptuk táskánkat, és követtük Reiko-t. Utánunk jött a másik, hogy szemel tartson minket.

            Lila varázserdővel körülölelt, fehér márványra emlékeztető város szürke, macskaköves utakkal fogadott minket. A város szívében drágakőként emelkedett ki egy kristálykastély. Az utcán különféle lények érdekes bőrszínnel, plusz testrészekkel, tetoválás szerű mintázattal jártak keltek.  Sokan közülük megbámultak minket, úgy ahogy mi őket! Az újdonság hatása! A kastély boltíves kristályfolyosóin keresztül értünk a tágas teremhez, ami a trónterem lehetett.

        A trón mögül arany koronával ékesített, elegáns kék földig érő ruhában, könnyű léptekkel lépet elő egy nemesi kisugárzású nő, kinek világoskék bőrénél is világosabb kék vonalak mintázták arcát, melyet elf fülek egészítetek ki. Kék szemeiben kristályokkal, feltűzőt sötétkék-lilás hajába is kristályok keveredtek és a haja mind két oldalon denevér szárnyakhoz hasonló valami díszítette.

          – Felség! – hajolt meg a nemes kisugárzású nő előtt mindkét kísérőnk.

         – Azare, Reiko! – fogata őket, majd felénk fordult. – Legyetek üdvözölve Zafikawában! Én Sora vagyok. És bennetek kit tisztelhetek?

          – Aiaka! – lépet elő. – A barátaim Takashi Aki és Zena! – mutatott be minket, mire én biccentéssel üdvözöltem.

           – Örvendek! – köszönt Zena is.

          – A városhatáron találtuk őket, ahova a fény is becsapódót! – Reiko szavai kérdéseket vetetek fel.

           – Azt állítják, egy mágia nélküli világból jöttek! – pillantott ránk Azare ellenségesen.

             – Egy mágia nélküli világból… A víz tükre mindkettőnknek válszókkal szolgálhat! – indult el Sora. Nem bíznak bennünk!

          Követük Sorát az udvara, aminek a közepén egy márványkristályokkal díszített szökőkút szerűség volt, mely felett kristályok lebegtek!

          A szökőkútnál álltuk meg. Aiaka mint aki tudja, mit kell tennie, érintette meg a víz felszínét. Akár egy film elevenedett meg a víztükrében amikor lecsapott a villám! Mindent elborított a fény, majd eltűnt csak egy krátert hagyva maga után; aztán egy kék fény cikázott végig Zafikawa egén és zuhant alá az ezüst réten szétszórva a romokat és minket hátrahagyva...

          – A villám egy átjáró volt! – vonta le a következtetést Sora.

          – Ha nincs mágia a világukban, akkor hogy beszélhetik a nyelvünket?! – érvelt Azare vádaskodóan.

           – Valószínűleg az átjáró hatása! A víz tükre szerint nem hazudnak, Azare! – adta a tudtára Sora.

           – Reiko, Azare itt vannak! – szalad oda hozzánk mezítláb, a királynőre hasonlító fiatal kb. velem egyidős lány térdig érő kint vállú fekete ruhában, elf fülekkel, arcán fekete jelekkel, a fehér bőrén aminek a kristályok is részét képezték, a csuklója körül karperecként lebegtek a kristályok és sötét kék derékig érő haját ugyanúgy kristályok szegélyezték, még kristály kék szemeibe is kristályok vegyültek!

              Mintegy szavainak nyomatékot adva az égen megnyíló kapuból különféle lények özönlöttek! Ütköztek meg a láthatatlan erőtéren, ami valószínűleg egy pajzs! A lények egy részébe a mi világuk lényeihez hasonló vonásokat véltem felfedezni! Köztük volt néhány Griffhez hasonló lény lángokból és sok dinó szerű lény mellett valami farkasember szerűség ördög szarvakkal! Akik ragadozó szemükkel csempésztek félelmet a helyiekbe!

              – Na ez már valami! – ismerem el. Az össze vergubált sereg láttán. Melyből a papírnál is fehérebb bőrű göndör szőke hajú nő, zöld tollas hárpia szárnyakkal, mély zöld szemekkel, kék ruhába rosszat sejtető mosollyal tűnt ki.

                Mellette egy fekete hullámos göndör hajú nő, a hajába szarvakkal, démoni vörös szemekkel, hegyes fülekkel, fekete démoni szárnyal, fekete körmei akárcsak egy fegyver koronázta hosszú ujjait. A bőrét lila pikkelyek mellett a harc és sötétség nyomai is szegélyezték.

             Azare nem habozott! Két jég pengét előkapva vetette bele magát a harcba.

A pajzs megrepedt! A betörni próbáló lények üstökösként csapódtak be a városba. Egyik egyenest Zena-t véve célba! Aiaka egy mozdulattal elő kapta a kardját táskájából és tántorította el céljától. Szembe nézve a felénk törtető támadókkal, melyek egy részének én is útjába estem. Az arcomra mosoly szökik. A táskámat ledobva ugrottam el a magát rám vető lény támadása elöl. Egyenest a fejére.

             – Mond csak hallottál már te olyanról hogy taktika? – gúnyos szavaimra vad tekintettel válaszolt. Mire az oszlopnak rúgtam!

             – Azt hiszem ez nemet jelent! – ezek a lények ösztöntől hajtva harcolnak! Nos akkor szórakozzunk egy kicsit! Futok neki a lények sokaságának és ütöm ki az elsőt aki nekem fut!

Ez fájt! Jó kemény bőre van! Rázom le kezemről a fájdalmat. Az eddigi harcainktól eltérő! De legalább annyira szórakoztató! Ijen biztos imádná! Szabályok nélkül verhetné le mind! Vigyorogva ugrok fel a levegőbe, ahol megpördülve rugóm fejbe a következőt, úgy hogy letaroljon még néhányat. Ez túl kőnyű!

               – Takashi légy résen! Ez itt egy másik világ és az ellenfeleid nem emberek! – emlékeztet Aiaka szigorúan.

                 – Én mindig résen vagyok! – kiáltok vissza vigyorogva. Némi mosollyal díjazta szavaim, de látszott rajta hogy őt feszélyezi a tény, hogy ez egy másik világ.

Fekete hajú démon Shiori

          A levegőből figyeltük a harcot. Ahogy egy ismeretlen vörös hajú fiú olyan erővel vágta a földhöz egyik repülő ellenfelét aminek nyomán egy kisebb kráter keletkezet! Majd ugyan ezzel a lendülettel pördült meg és rúgót bele egy másikba hogy az a levegőt is átszelve tűnt el szemünk elöl. Ilyen szintű harcos eddig még miért nem vet részt a harcba?!

           – A könyv! – kiáltót Seiri hercegnő felhíva mindenki figyelmét Ayame-ra, aki kihasználva, hogy a harc leköti őket megszerezte azt amiért jöttünk! Az oszlopok között suhant el Ayame hárpia szárnyakon. Kezében a könyvvel amit diadalmasan mutogatót. Gyors mozdulattal ki is kapta kezéből a vörös hajú fiú.

Várható volt hogy valaki egyszer ki fogja használni a könnyelműségét! Nem értem miért őt bízták meg ezzel a feladattal...

            – Te! – szelte át a köztük lévő távolságot azonnal, pusztán néhány heves szárny csapással. Megpróbálta vissza szerezni a könyvet de...

          – Aiaka kapd el! – és már el is hajította a könyvet. A fekete hajú lány a levegőben kapta el. A könyv a lánnyal együtt fénybe borult. Mire a fény kihunyt a könyv már sehol sem volt! Csak a lány zuhant vissza értetlenül.

            – Na jó, most már kezd elegem lenni! Teleportáló villámok, legendás lények, varázs világ és semmivé váló könyvek! – mérgelődőt a fekete hajú lány. Volt valami fura a szavaiba… Mintha neki ez az egész új lenne... – Tűnjetek a szemem elöl! – ütötte ki dühében az újabb támadókat akik őt vették célba.

        – Az lesz a legjobb ha most azonnal jelentünk! – nagy szárnycsapással veszek lendületet a repüléshez. Intek Ayame-nak is hogy megyünk.

Aiaka

        Valami megváltozót! Mintha a lelkem kézzel fogható távolságba került volna...Egyszerre idegen és ismerős erő járt át!

         – Viszlát újoncok! – intet nekünk a szőke szárnyas nő.

          – Exitaris! – teleportált el az egész sereg a fekete egyetlen szavára. Most komolyan?

         – Mégis mi volt ez? – szegeztem azonnal a kérdést Sora-nak.

         – A helyzet az hogy támadás alatt állunk! Bár mi egyelőre igyekszünk az önvédelemre szorítkozni! – közölte ridegen majd a hozzá hasonlóan kristályokkal ékesíttet kék hajú fiatal lányhoz fordult.

            – Lányom tudom jól menyire a szíveden viseled a nép sorsát… De nem kockáztathatod az egészséged! Ne feled a kötelességed hogy életben maradj! – szidta meg szigorúan. Ez megmagyarázza miért hasólit ennyire a királynőre!

         – Sajnálom ha aggodalmat okoztam de ez az én harcom is! -érezni lehetett a keserüsségét. Kötelesség, egy ország hercegnője, ami harcban áll...

          – Seiri pihenj inkább le! -javasolta Sora békítő hangnembe. Lánya nem szabadkozott, helyet foglalt az egyik oszlop mellett.

          – Mik voltak azok a lények? – kérdeztem rá.

           – A démoni szarvakkal ékesített ösztönösök az Ördögfarkasok, míg a mindenféle keverékek összefoglaló neve Kerebrosz! – kaptuk meg a választ ami még későbbiekbe hasznos lehet Reiktol.

          – Most már elhiszitek, hogy máshonnan jöttünk?! Akkor azt is mondjátok meg hogy mehetünk haza! – követeltem.

          – Haza? De hisz csak most jöttünk! – Zena zavartan.

           – Az előbb támadtak meg! – rovom meg. Még nem fogta fel!

          – Máskor is volt rá példa… – motyogta Zena. Mindig is szeretet velünk tartani! Annak ellenére hogy milyen veszélyes...

           – Ami azt illeti én is maradni akarok! – közölte Takashi mosolyogva.

          – Hogy ez engem miért nem lep meg! – veszek erőt magamon.

          – Egy kicsit se féltetek? – Reiko kissé meglepetten.

          – Úgymond harcosok közt nőtűk fel! Már hozzá szoktunk a harchoz! Ő pedig még keresi is! A félelem nem szerepel a szótárába! – nézek rosszallóan Takashi-ra.

        – A haza jutásotokkal kapcsolatba ígérem, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk! De időbe telhet...Addig is Reiko intézkednél a szobájukról! – kezdet bele Sora. Reiko bólintót és már el is ment.

          – Ahogy ti is láttátok Zafikawa harcba áll a Kristály birodalommal! Akik egyre másra igáznak le városokat, országokat megállíthatatlanul! Uralkodóként az én felelősségem megvédeni a népem! És eleget tenni a kérésüknek! És bár látom így is elég jól boldogultok! Szeretném, hogy amíg itt vagytok elsajátítanátok a lélek varázsát! – osztotta meg velünk Sora már a szökőkút szélén ülve.

            – Lélek varázsa? – kérdezett rá Zena.

          – Pontosan! Akárcsak Azare jege! Viszont személyenként változó lehet! – Sora válaszul.

            – Azt akarod, hogy varázsoljunk? – fordult sarkon Takashi.

          – Szóljatok ha harcolni kell! – távozott látszólag rideg nyugalommal.

             – Én megpróbálom...Ha ezzel segíthetek! Enélkül úgysem hiszem, hogy sok hasznomat vennétek... -vallotta be Zena mosollyal az arcán, mégis keserűen.

            – Rám és Takashi-ra is számíthatok amíg itt vagyunk! -szögeztem le.

          – Köszönöm...-Sora megviselt mosollyal.

         – Ez a mi érdekünk is! Hisz befogadtok minket az otthonotokba! A bizalmatokba! Ez a legkevesebb! – sokkal határozottabban mondtam mint gondoltam volna.

             – Ez annyira izgalmas! – Zena szinte ugrált örömébe. Biztos Ijen is lelkesen vetné magát harcba és Kamil-nak is tetszene a mágikus világ, Midori pedig...

           – Mi lett a könyvvel? – tetem fel inkább a kérdést ami zavart.

          – Már a tied! Felébresztet valamit ami benned szunnyadt ezzel elvégezte a feladatát! – Nem vagyok elragadtatva Sora válaszától.

          – Miért kelet nekik az a könyv? – Zena érdeklődően.

          – Valószínűleg fel akartak valamit ébreszteni… – Során látszót, hogy bármit is akartak nem feltételezett jót...

           – Rendben akkor lásunk neki! Mi az első lépés?! – tereltem a témát. Amúgy sem lett volna értelme találgatni!

           – A szökőkútba megmutatkozik a képességetek! – közölte Azare ridegen, aki továbbra is szemel tartót minket!

          – Lépjetek bele! – adott némi instrukciót Sora kedvesen. Mind ketten ki bujtunk a cipő, harisnya és hasonlókból.

Haboztam! Felemás érzéseim voltak ezzel az egész mágia dologgal kapcsolatba! Mégis megtettem az első lépést! Alig hogy a vízbe léptem fénybe borult. Miután a fény eloszlót… Lassan kinyitottam a szemem! Előttem fegyver formát öltöt lebegő víztömegről, Zena-ra emeltem a tekintetem aki karján leveles indákra emlékésztető jeleket csodálta.

         – Mit jelent? – kérdezett rá.

          – Az Idézők jele! Te pedig Aiaka egy fegyver mester vagy! Akik bármilyen fegyverrel képesek harcolni a mágia ellen! Meg tudod erősíteni a fegyvereket és ketté vágni a mágiát! – magyarázta el Sora.

Shiori

       Miután vissza értünk, rendet tetűnk az ösztönösök között és csak az után járultunk Deren elé.

             – Hol van a könyv? – szegezte nekünk azonnal a kérdést. Sötétbe mezítláb elf fülekkel, felemás vörös láng és arany láng szemeivel. Világos zöld hajával melybe kristályok vegyültek, fehér angyal szárnyak és ördög szarvakkal ékesítve! Világoskék bőrét sötét kék, fekete, vörös kristályok és néhány seb is szegélyezte.

           – Idegenek tűntek fel két új harcos! Az egyik fegyverrel míg a másik puszta kézzel vette fel a harcot! Kétség kívül tapasztalt, képzet harcosok! Megszerezték és aktiválták is a könyvet! – teszek jelentést.

           – Más világból jött harcosok! – Liem arcátlan sötét mosollyal. Démoni arany szemei, vörös láng hajával kitűnt a sötétből míg fekete bőre és fekete áttetsző szárnyai egy egész más árnyalatát képviselte a sötétségnek.

Zena

              – Rendben Zena mostantól Reiko fog tanítani! Ő is idéző! – intet Sora épp akkor vissza erő Reiko-nak.

            – Gyere a könyvtárba! Ott vannak az idéző könyvek amivel gyakorolhatunk! – invitált Reiko. Vissza adtam Aiaka táskáját, majd a nyomába szegődtem.

         A lebegő könyvekkel teli terembe valami ködszerű varázslatba repültek össze vissza a könyvek...A plafonon mozgó kép amin sárkányok a leheletükkel bolygókat hoztak létre. Elképesztő bárhova nézek varázslat!

            – Ez jó lesz! – lapozott fel egy könyvet. Lehunyta a szemét. Arany jelek kezdtek kirajzolódni a levegőbe. Lepke szárnyú sárkánygyíkot formálva ami életre kelt! Tett egy kört körülöttük mielőtt rá szált a kezére.

         – A lényeg a koncentráció és a kapcsolat! Először is alaposan megkel nézned! Aztán lehunynod a szemed! Magad elé képzelni! Neked még ki kell mondanod a megidézendő lény nevét esetleg varázslatot! Minél többet használod és jobb leszel annál kevesebbet kell majd beszélned! Tessék tegyél egy próbát! – adta oda a könyvet Reiko melynek súlyát azonnal megéreztem. Nem lehetek senki terhére! Aiaka és Aki is képes rá nekem is menni fog! Alaposan tanulmányozni kezdtem!  – Chiride! – nem történt semmi, tovább próbálkozok újra és újra.

Takashi Aki

         Ezüst füvű réten ültem az eget nézve melyet különböző repülő lények szeltek át. Egyre sötétebb színekbe fordult kék és ezüstös holdfénynél. Szeretem az eget nézni! A harc mellett ez volt második kedvenc elfoglaltságom! Az ég állandóan változó! Mindig új arcot mutatót! Olyan táj volt amit szívesen fedeztem fel a tekintetemmel és sosem untatót!

         – Ide ülhetek? – jött oda a Hercegnő törékeny mosollyal.

        – Felőlem!

       – Olyan furcsa ez a csend! Miközben tudom bármikor megtámadhatnak… – a Hercegnő elgondolkodva. – Mesélnél a világotokról?

           – A mi világukba is vannak harcok! Voltak olyanok amelybe az egész világ szinte rész vet! Utóbbi évszázadba úgymond béke uralkodik. Nem sok a háború de mindig vannak harcok. Nincs varázslat! De van helyette technológia, kommunikáció és sokmást ezzel oldottak meg! Szokások, ünnepek, kultúrák, táncok, zenék rengeteg munka, iskola és sok minden… – mondtam unottan.

          –...Miért harcolsz?

          – Hercegnő miért jött ide?

            – Csak Seiri...- igyekezet mosolyogni.

          – Nem kell barátságosnak lenned! Úgyis el fogunk menni előbb vagy utóbb! Különben is láttál harcolni! Mondd meg te szerinted miért harcolok?! – érdeklődés híján.

           – Mert szeretsz harcolni! – nézet rám szemeibe kristályokkal.

          – Takashi Aki a nevem még nem mutatkoztam be! – kissé meglepődőt majd elmosolyodott. – Csak én gondolom, hogy ez a nap túl gyorsan telt el? – állok fel, majd elindultunk a márvány városba.

           – Lehet! Itt minden nap hossza változó! Ahogy a fény és sötétség intervalluma is! – Seiri válaszul.

            - És ezt meg lehet szokni? – Őszintén kételkedem, hogy a válasz igen!

            – Nekünk ez a természetes… – mondta elgondolkozva. A márvány városba lépve szinte mindenki szeretet teljes mosollyal üdvözölte Seiri-t. Bosszantóan lassan haladtunk a kastély udvaráig emiatt!

        – Lemaradtál Zena és az én képességem felfedezéséről! – Aiaka piszkálódó hangnemmel rója fel a távozásom.

           – Hagy találjam-ki te lettél az esetlenek védő szentje! -játszottam el a szavakkal kissé gúnyos tónusba.

          – Nem! Én fegyver mester vagyok! Zena meg idéző! És te Takashi? – Nem hagyja annyiba dolgot.

          – Jóbban ismerem a lelkem mint bármilyen mágikus víz! -jelentem ki a körülöttem lévőket meglepve! Hitetlenül néztek Seirire aki fejével intve jelezte, hogy nem ő árulta el! Pedig a válasz logikus volt...

           – Azt hiszed ez egy játék?! – fakadt ki dühösen Azare. – Vagy csak ilyen nagyra vagy képességeiddel?! Holnap személyesen fogom le tesztelni milyen harcos is vagy te!

           – Ha harcolni akarsz azt mond! Bárhol, bármikor ki állok bárkivel!

          – Beképzelt! – rosszalló Azare. Aiaka biccentéssel jelzi, hogy kicsit tényleg úgy hangzót… Bár nem volt célom!

          – Sikerült megidéznem Chiride-t! - szaladt ki lelkesen Zena a palotából.- Bár csak rövid időre...De sikerült!

          – Ne aggódj a kezdet mindig nehéz! – vigasztalta Aiaka.

          – Még Takashi-nak is? – nézet rám.

            – Amikor Aiaka-val először találkoztunk is vesztésre álltam! – közöltem széles mosollyal.

         – Egy csapat felsős ellen! – nevetett Aiaka.

        – Felsős? – kérdezett vissza Reiko.

         – Nála sokall időseb fiuk kb. annyi idősek voltak mint mi most! Esélye se volt az akkor még gyerek Takashi-nak! Sebek borították úgy nézet ki mint akit többször is elvertek már! Még a feje is vérzett! De még mindig képes volt talpra állni azzal az elszántsággal! – mesélte Aiaka.

          – Te meg képes voltál fejen csapni és azt mondani “Miért nem maradtál inkább a földön!” – szép emlékek.

         – Ez után leszidtál! “Ostoba vagy ha azt hiszed, hogy ha feladom kevesebbel megúszom!” – Aiaka mosolyogva.

          – És az után? – Zena bele élve magát a történetbe.

         – Megjelent Aiaka apja Torao mire elfutottak! Anyja Keiko meg ellátta a sebeim! Torao megígértette velem hogy nem csinálhatok semmi hasonlót amíg őt le nem győztem! - mondtam. Nekem ez nagyon sokat jelentet akkor! Lévén hogy az említtet felsősöket a vér szerinti bátyám Kizuro küldte rám!

        – És végül sikerült? - Zena kíváncsian.

         – Zena most az apámról van szó! – oktata ki Aiaka. – Mindenesetre az biztos hogy nem sok valakit láttam olyan tiszta szándékkal neki futni! – jót mosolygott emléken.

             – Nem tudhatjuk milyen nehéz holnap vár ránk! -állt fel Sora.

           – Reiko a szobájukba kísérnéd őket? – felkaptam az udvaron hagyott táskám!

A márvány oszlopok mellett elhaladva követük Reiko-t a kristály folyósokon. Zena és Aiaka egy szobát kaptak! Az én új szállásom se volt mesze az övéktől.

        – Jó éjszakát! – búcsúztak vonakodva. Kinyitottam a kőnyű fekete márvány ajtót! A szoba sokkal magasabb volt mint a folyosó! Tömény kristály falakkal, nem volt sok bútor! Kétszemélyes ágy, egy szekrény és egy ajtó a másik helyiségbe. Egy részem talán szörnyekre, csapdára vagy méregre számítót! A táskám az ágyra dobtam! De semmi! Aztán én is bele vetetem magam! Fura! De kényelmes! Az iskola táska tartalmán kívül nincs náluk semmi személyes! Nézek bele nem sok minden van benne! Nem mintha sok mindenhez ragaszkodnék...Veszem le a cipőm. Készen kell állnom bármilyen eshetőségre! Határoztam el magam.

Aiaka

     Alig hogy beléptünk a szobába és magunkra maradtunk.

          – Vajon menyi idő telt el otthon… Anyukám már biztos nagyon aggódik és a többiek is! Mostanra már Kamil, Midori és Ijen is vissza értek az osztály kirándulásról… - gömbölyödött össze Zena keserűen. Csak most tudatosult bene milyen távol is kerültünk a többiektől!

          – Ez itt a varázs világ! Biztos van rá mód, hogy kapcsolatba lépjünk velük! Ígérem holnap amint lesz rá lehetőség meg is tesszük! De most már aludnunk kell! Hogy a szervezetünk hozzá szokjon ehhez a világhoz!

        – Ti vagytok a legjobb barátaim! – nézet rám Zena könnyfátyol mögül.

        – Bármi is legyen mi itt vagyunk neked! – öleltem át. Ketten aludtunk a két személyes ágyba, egymást ölelve ahogy régen is tettük mikor náluk maradt estére!

Szómagyarázat

Dojo- hagyományos japán edzőterem elnevezés. 

Kiejtés

Nevek

1. fejezetbe

Aiaka-Ájáká
Azare-Ázáre
Ayame-Ájáme
Kamil-Kámil
Keiko-Kejko
Reiko-Rejiko
Seiri-Szeiri
Shiori-Siori
Sora-Szorá
Takashi Aki-Tákási Áki
Torao-Toráo

Egyéb

Chiride-Csiride

Exitaris-eszitárisz