A három vihar legendája 2.Fejezet Zena Szembesülése a veszéllyel

A Három vihar legendája

írta Borbély Hajnalka Aillin

2.Fejezet Zena Szembesülése a veszéllyel

Liem

Minden ellenfelüket csak ki ütötték! Nem valami vér szomjasak! Vigyorodom el.

– Volna egy javaslatom!

– Az újoncok kapcsán? – vont kérdőre Deren tudván a választ.

– Fel kéne mérni mire képesek! – Nem kőnyű el játszani, hogy érdekel válasza!

– Ha már saját heccedre használod őket legalább valami hasznos feladatot is adhatnál nekik! – vágta a fejemhez Deren.

– Az ellenség csökkentése nem hasznos? – kegyetlen mosollyal.

– Veszteségek minden oldalon a harc vele járója! – Mondja a rideg és céltalan örökös. És már megy is! Nézzük milyen célt kéne nekik adni, amiért Deren hajlandó felelősséget vállalni! Végül is ezért hasznos hogy ő viseli a koronát és nem én! Csak tudnám miért jár mezítláb? Ő és a furcsa szeszélyei!

– Ayame Shiori feladatom van számotokra! – szólítom meg őket parancsolóan. – Szedjetek össze egy kisebb csapatot támadjátok meg újoncokat! Lásuk mit tudnak ha életük a tét és ha már ott vagytok szerezzétek meg ezt is! – nyomtam a kezébe unottan.

– Deren sama* tud erről? – Shiori gyanakvóan.

– A te dolgod nem kérdezősködés! Hanem a feladat végre hajtása! – szembesítem kegyetlenül.

– Szórakozzuk kicsit újoncokkal! – Ayame lelkesen.

– A csapat kiválasztását rátok hagyom! – Shiori biccentet majd neki is álltak válogatásnak.

Zena

    Alig hogy fel keltem rohantam Takashi-hoz. Csalódótan tapasztaltam, hogy nem volt a szobába. Aiaka kardját magához véve ment az udvara én pedig követem őt. Takashi a hátát az oszlopnak támasztva ült a párkányon.

– Takashi! -ugrok nyakába. – Még mindig a varázs világba vagyunk! – olyan meg nyugtató, hogy ő és Aiaka is itt vannak!

– Hol máshol Zena hol máshol?! – Takashi mosolyogva. Alig hogy el engedtem, kiegyenesedve nézet szembe Azare-val, aki két pengét formált kezébe.

– Mire vársz gyere mutasd mit tudsz! – hívta ki őt Azare. Takashi azonnal ott termet mellette. Neki aztán, nem kelet kétszer mondani. Mindig vevő volt, egy jó kis összecsapásra.

        Az egyik pengével kivédte Takashi támadását, míg a másik centikre Takashi mellkasától siklót el. Aiaka ki használva az adódó helyzetet támadt! A jég megrepedt ahogy neki feszült a kardjával! Azare meg pördült, miközben Aiaka karján egy vékony csíkot vágott. A seb körüli fagyás nyoma, csak fokozta Aiaka elszántságát! Takashi puszta kézzel kapta el az Aiaka feje felé suhanó pengét. Majd olyan erővel pofozta fel Azare-t amitől kibillent az egyensúlyából. Aiaka rá vetette magát de vissza pattant a jég falról amit Azare saját védelmére húzót fel. Ez a fal Takashi egy rúgása alatt össze is omlót.

– Fel fogjátok ti ennek a tétjét? – Azare megkérdőjelezve őket.

– Fel! – csaptak fel lángok. Tűz?! Takashi ujjai közt.

– Mondtam, hogy jól ismerem magam! – közölte vigyorogva. A lángok nem égették őt elkepesztető egy éjszaka alatt el sajátította!

– Ez! Mágia?! – fejezte ki meglepettségét, a hozzám hasonlóan meglepet Aiaka.

– Nos igen… Az elején, úgy éreztem a mágiával kapcsolatba, mintha az akaratomon kívül egy plusz fület varrtak volna rám! De aztán este sok időm volt elgondolkodni ezen! És rá jöttem ez nem egy külső dolog amit rám erőltetek hanem a részem! És semmivel sem másabb mintha az ujjam lenne vagy ilyesmi! – vont vállat a végén a magyarázatnak Takashi.

– Aludtál te egyáltalán? – vonta kérdőre Aiaka.

– Nem igazán tudtam egy ideig még biztos el fog tartani míg hozzá szokok az új időbeosztáshoz! – vágta rá Takashi. Én se maradhatok le!

Aiaka

Egy éjszaka alatt?! Takashi mindig meg tud lepni az ilyen húzásaival! És bár a fegyver használat közel állt hozzám. És bár bele mentem, hogy szembesítsenek állítólagos képességeimmel… El hinni, hogy valamiféle mágia a részem még mindig idegen volt…

– Én egy harcos vagyok nem mágus!

– Megértem! – Azare acélozott tekintettel. – Az erőd is innen ered! – közölte bólintódtam.

         A zaj hívta fel a figyelmem. A négykézláb felém futót hegyes fogú, nagy fekete szemekkel fel szerelt, tüskés lila lényt. A kardommal fékeztem meg a lecsapni készülő lényt. A karmai csak úgy csikorogtak a pengén. Az elkepesztő testi erejével, a súlyával és a fenyegető fogaival próbált sarokba szorítani engem. De én a kardomat erősen megrántva vágtam meg a tenyerét. Majd minden erőmmel hasba rúgva nyertem magamnak egy kis teret. Az előző ellenfelek nem voltak ilyen rámenősek! Bizonyára azért mert azokat csak figyelem elterelésnek szánták! Zena!

    Kaptam oda a tekintetem. Majd szembesülve a látvánnyal ahogy a dinóra emlékeztető tüskés kék lángokkal borítót lény az éles fogaival vicsorogva sarokba szorította Zena-t az ellenfelemet azonnal hátra hagyva rohantam hozzá.

     A Mennydörgés hallatán viszont azonal meg fagyot a vér az ereimbe. Ne most! Nem akarom őt is el veszíteni! Takashi! Tűzből kardot formált a kezében és egy mozdulattal lefejezte a lényt. Aminek a lilás vére Takashi-ra is rácsapódót!

– Annyira féltem! – fakadt ki Zena, Takashi nyakába ugorva. Takashi az ölelését viszonozva nyugtatta. Erőtlenül léptem mellé és öleltem át őket szorosan.

Azare

Úgy tűnik nem hazudót mikor azt mondta tudja mi a tét! Nem hezitál hogy ki oltsa az életét a barátja támadójának! Az ennek láttán meg fagyot támadókat, szemel tartva. Végre el engedték egymást!

– Mi volt ez azt hitem harcos vagy! – szegeztem azonnal Aiaka-nak kérdést.

– Sokszor küzdöttem már életem során tanultam harcot… Hagytam, hogy félelem le blokkoljon… – Aiaka keserűen.

– És ő? – pillantok Takashi-ra.

–...Szerintem ő már harcolt életre halálra… – Aiaka válasza sokat mondó volt!

Seiri

– Itt vannak! – pattanok fel de a testem azonnal cserebe hagy és erőtlenül hullok földre!

      Erőtlenül földön fekve, már sokadjára szembesülök a gyengeségemmel. Utálom, hogy a testem nem engedelmeskedik és tehetetlenségre kényszerít! Nem csak hogy segíteni nem tudok, de még hátrálóm is őket! Kínzó ez a gyengeség! Élni akarok! Nyugodtan szaladni! Táncolni! Sétálni!

Éreztem meg a jelenlétét.

– Liem! – húzom fel magam.

         A saját erőtlenségemmel küszködve, vonszoltam ki magam az udvara. Láttam ahogy Liem mosolyogva ül az erkélyen, majd onnan elrugaszkodót egy krátert ütve érkezett az udvara.

Még Takashi-jék is úgy reagáltak mintha tudnák mekkora veszélyt is jelent ő!

– Ez a baj az újoncokkal nem tudják hol a helyük! – Liem fenyegető vigyorral. – De nektek még meg van a lehetőségetek, hogy a győztes oldalt válasszátok! Még azelőtt hogy meg haltok! – olyan kár örömmel, mintha semmi kétsége nem lenne az utóbbi bekövetkezése felől. – A döntés rajtatok áll! – távozott mosollyal az arcán, az ösztönösökkel együtt.

– Nem bízhatunk meg bene! – jelentette ki Takashi teljes magabiztosával.

– Én nem tudom garantálni biztonságotok! Ők viszont igen ez tény! – anyám komoran.

– Sora ha volna rá lehetőség szeretnék beszélni a családunkkal megnyugtatni őket! – Aiaka, ere Zena is fel kapta fejét. Anyám a szökőkútra mutatott!

– Érintsétek meg és gondoljatok ara akivel beszélni szeretnétek és módra ahogy kapcsolatba léphetek velük! – osztotta meg velük amit tudniuk kel.

           Aiaka Zena-val közösen, meg érintette a felszínt. Amin szépen kirajzolódót három velük nagyjából egy korú fiatal alakja. A sötét barna hajú kék szemű fiú figyelt fel elsőként hívásra. Jobb oldalán egy világos barna két oldalon fonót víz kék szemű lány a könnyeivel küszködve, míg a másik oldalon egy sokkal nyugodtabb zöld szemű lány arany színű a derekáig aláhulló hajjal.

– Takashi,Aiaka,Zena nemfer hogy minket csak úgy ki hagytok a buliból! – rótta meg őket a fiú, fel híva a mögöttük lévő felnőttek figyelmét is rájuk.

– Zena kislányom! – a dús vörös haját felkötve hordó fáradt aggodalmas nő arany szemeit öröm könnyek lepték el.

– Zena!! – a fekete hajú, szürke szemű férfi. A világos barna haját feltűzőt kék szemű nővel szinkronba.

– Anya, Zek, Miranda! – vidult fel Zena őket látva.

– Zena, Aiaka, Takashi úgy örülök, hogy épségbe látlak titeket! Úgy aggódtunk aggódunk! Csak úgy el tüntetek! – szidta le őket Miranda.

– Esztek rendesen? Van hol aludnotok? – Zena anyja zaklatottan.

– Kaia nyugodj meg! –mondta Zek, Zena anyjának.

– Jól vagyunk! – Zena fájdalommal küszködve sütötte le a szemét. – Aiaka és Takashi vigyázott rám!- tette hozzá mosolyogva.

– Azonnal mondjátok meg hol vagytok! – követelte a barna hajú fiú.

– Körülöttetek kép nem ki vehető titeket viszont tisztán látni nem tűnik valami stabilnak! – tette szóvá az aranyhajú lány.

– A vihar el sodort minket! Itt rekedtünk! Nem tudjuk mikor lesz lehetőségünk haza menni! Talán holnap talán egy hónap múlva… – Aiaka keserűen.

– Már most hiányoztok! – világos barna hajú lány szomorúan.

– Nekünk is! – Zena fájdalmasan.

– Nem tudjuk milyen sűrűn tudunk majd kapcsolatba lépni veletek! – pillantót Aiaka az anyámra, aki bólintással adott engedélyt ara, hogy máskor is beszéljenek a családjukkal. – Csak az hogy ti nem tudtok! – fejezte be.

– Ez még nem a világ vége! Ha ti nem tudtok el jönni mi értetek megyünk! – jelentette ki a barna hajú fiú olyan meggyőződéssel, mintha tényleg képes lenne rá!

– Ijen-töl még ki is telik úgyhogy jobb ha sietek! – az aranyhajú lány szórakozótan.

– Midori! – mosolyodott el Aiaka.

– Takashi szólni fogsz a családodnak? – tette fel a kérdést a világos barna hajú lány óvatosan.

– Kamil mi vagyunk Takashi családja! Ő az én bátyám nem annak az utolsónak az öccse! – jelentette ki Midori, olyan hévvel mintha a legnagyobb ellenségéről lenne szó!

Úgy tűnik Takashi-nak sokat jelentetek ezek a szavak. Én pedig csak most fogható fel milyen nehéz is nekik… Távol családtól, barátoktól egy ismeretlen világ harca közepén…

– Lassan menünk kéne később még beszélünk! – jelentette ki Aiaka határozottan.

– Zek kérlek addig is vigyáz helyettem is anyukámra! – kérte Zena, az említett pedig egy bólintással egyezett bele.

– Aiaka, Takashi kérlek továbbra is vigyázatok lányomra! – kérte őket Kaia komolyan.

– Tanítványaimként el várom tőletek hogy ebből a harcból is győztesen térjetek vissza! – szólalt meg halálosan komolyan az ezüst hajú, sötét zöld szemű harcos férfi, olyan erős jelenléttel mintha tisztába lenne harccal amibe bele csöppentek! Olyan volt mint egy harc vezetője, aki garantálja a biztos győzelmet. Elkepesztő a kisugárzása! Majdnem olyan mint apáé volt...

– Torao *san… – Zena döbbenten.

– Az élet egy harc! Ezt sose felegyétek! – Torao szigorúan.

– Igen is apa! – Aiaka.

– Mester! – Takashi erős elhatározással.

– Vigyázatok magatokra és egymásra! – Midori szavaival búcsúztak mielőtt kapcsolat megszakadt. Ők pedig itt rekedtek velünk… Nekem Azare és Reiko volt olyan mintha a testvéreim lenének, hisz gyerekorom óta mindig ott voltak nekem! És a maguk módján törődtek velem! Még csak a helyzetükbe belegondolni is fájdalmas volt.

– Miért harcolnak ösztönös lények oldalukon? – tette fel a kérdést Takashi komoly harcosként. Nem tudom hová tenni azt hogy ő is ugyan azzal megnevezéssel illeti őket mint mi...

– Liem és Deren képesek irányítani a náluknál gyengébb akaratú és lelkű lényeket… Akár egy egész hatseregnyit is! Mint ahogy azt ti is láttátok nem a saját akaratukból támadnak! Szerencsére a célponton kívül, és egy alap stratégián túl, nem sok mindenre tudják utasítani őket! Szerencsére, mint ahogy minden képességnek ennek is megvannak határai! – válaszolt Azare.

– Minket is tudna irányítani? – kérdezett rá Zena félve.

– Ere nem tudhatjuk választ körüllőttetek túlsók zavaros tényező nem e világ részeiként! – közölte Azare ridegen.

– Ha megbocsátotok most elmegyünk egymással megbeszélni dolgokat! – Aiaka udvariasan. Ez után el vonultak valahova ahol maguk lehetnek...

– Hercegnő! – szaladt hozzám Reiko ép időbe, hogy el kapjon még mielőtt a sötétség teljesen el nyelt volna.

Aiaka
Alig hogy magunkra maradtunk, Zena ismét földre rogyott és a könnyei is elő törtek.

– Mégis mit kéne tennem? Nem bírom ezt a sújt! Annyira fáj! Olyan ostoba voltam! Mi van ha nem tudunk hazamenni és itt halunk meg?! Bele se gondoltam a többiek érzéseibe! Én vagyok a leghosszabb! – fakadt ki Zena.

– Mi vagyunk! – javította ki Takashi. – Mi együtt vagyunk a legrosszabbak!

– Így van nem vagy egyedül mi is így érzünk Zena! Nekünk is fáj! – öleltem át őt.

– Nehéz lesz! De még egyszer nem engedhetjük meg magunknak hogy bármelyikünk is ily közel kerüljön halálhoz! – Takashi olyan erős elhatározással, mely még a megtört Zena-nak is erőt adót a folytatáshoz. – Nincs második esély! – mondta ki Takashi szigorúan.

– Nincs! – kiáltottuk Zena-val egyszerre.

Miután Liem vissza jött

– Milyen kedves tőled hogy elém jössz! Csak nem el ismered végre hogy méltóbb uralkodó vagyok nálad?! – Liem szavai csak úgy csöpögtek a gúnytól.

– Milyen szándékkal ajánlottad fel a csatlakozást nekik? – tért Deren a tárgyra.

– Szokás szerint mindenről tudsz! Csupán látni akarom, hogy menyire lesz szórakoztató, kegyetlenül el taposni őket! –Liem olyan mosollyal, mely felfedi, hogy már csak a megtörésük gondolata menyire tetszik neki. – Most pedig még egy világ várja, hogy eltiporjam! – Liem széles vigyorral, lépet le ép Shiori-jék érkezése előtt.
Shiori
Nem sokkal miután Liem hátrahagyót minket mi is befejeztük a ránk bízót feladatot és visszatértünk.
Deren már várt minket. Az arcáról viszont most sem lehetett le olvasni semmit sem.

– Küldetést teljesítve! – adta le a második megbízást Ayame.

– Egyike újoncoknak majdnem holtan végezte! De a fiú tüzet használva tétovázás nélkül le nyeste ösztön harcost ezzel meg mentve társát! – fejeztem be jelentést.

– Most hogy ezt le tudtok! Felség léptem szórakozni! -távozót Ayame szórakozótan.

– Nem kötelessége az apja nyomdokaiba lépnie!

– Apám trónjának elfoglalása vagy céljának megvalósítását nehezményezed? – vont kérdőre Deren némi kíváncsisággal.

– Tudom jól hogy az apám iránti hűség és a kötelezettség miatt vagy itt! Pontosan ezért választottalak téged Ayame mellé, aki csupán egy fokkal megbízhatóbb, mint Liem aki ide hozta! – közölte Deren.

A családom tagjai mindig is a családját szolgálták! Ennek hála ismerhetem meg az apját, az előző királyt. Mint sokan mások én sem voltam különb azoktól akik őszinte csodálattal néztek fel rá! Már akkor is meg lehetett mondani, hogy az el érhetetlen és tartózkodó Deren másfajta uralkodó lesz mint ő! Velünk ellentétbe Deren nem hullajtott könnyeket az apja halálakor. Csupán ugyan ezzel az üres tekintettel, állt rendíthetetlenül mint most!

– Én azért vagyok, hogy kövesem a parancsait nem azért hogy megkérdőjelezem! – Tisztában vagyok azzal, hogy az ő terhei jóval nagyobbak mint enyémek! Ép ezért szeretném ha a szolgálatommal legalább egy kicsit ezekből a terhekből le tudnák venni! Ez volt a feladat amit a szüleim és az apja rám hagyót! A feladat amit teljesítenem kel!

– Látod ebe hasonlítunk mindketten célt keresünk egyfajta kötelességet teljesítve! Te szolgaként én uralkodóként! – meg leptek Deren szavai. Egy erős uralkodott láttam bene aki tisztában van a helyzetével, mégse találja az útját…

– Most már ideje távoznod felvértezned magad hószú útra! - parancsolt rám.

– Igen is! – hajtok fejet majd a parancsát követve távoztam is.

Ijen
      Ha a kirándulás nem jön közbe, mi is velük együtt jöttünk volna haza, azon az úton amin csupán a vihar pusztításának nyomai maradtak! Ostoba kirándulás! Apa hülye ötlete volt! Midori is velünk jött Kamil kérésére! Míg Aiaka maradni kényszerült Zena miatt, aki pedig az ostoba önkéntessége miatt maradt! Még piszkáltam is őt és Takashi-t ezért! Most pedig itt ragadtam! Torao mester dojo*-ja felet ahol ő és Aiaka,Midori lakot! Itt gyűltünk össze hogy megvitassuk mit tegyünk. Én a laptopon kerestem a híreket, hátha a nyomukra bukkanok, mikor a hívás érkezett Takashi-jétol!

       A beszélgetésünk után ki kapcsoltam a laptopot, majd fel néztem Torao-ra aki engem Takashi-t és Aiaka-t is tanítót harcolni. Ő bízik a képességeinkbe! Nem kérdőjelezi meg hogy megbirkózunk e valamivel! Mindig is mi hárman voltunk akik harcoltak! Én, Aki és Aiaka! Bár Aiaka kezdetbe csak Zena megvédésért tartót velünk, aki sokszor utánunk jött! Míg a húgom Kamill a kezdetektől igyekezet támogatni minket! Miközben kimarad a harcokból! Midori szintén kapott képzést így őt sosem kelet félteni! De ettől függetlenül egyszer sem csatlakozott hozzánk, csak ha már muszáj volt! Sebekről az önmagunk ellátásán túl a húgom és Zena gondoskodott!
           Még azelőtt hogy Takashi-val és a többiekkel találkoztam volna, egyik bandát a másik után győztem le egyedül is! A harc szórakoztató mivoltát pedig, egy idő után el nyomta az érzés, hogy számomra már senki se ellenfél! Takashi volt az aki vissza adta a harc szeretetét! Két fakard egyikét nekem dobva zökkent ki a gondolataimból Torao mester.

– Harcolj! – csupán egyetlen egy határozott felszólítás és el önt lelkes adrenalin!

            A fakardot féloldalasan magam mellett tartva rugaszkodom el hogy fentről sújtsak le rá. Egy kézzel, olyan erővel csapta vissza hogy dojo másik felébe „korcsolyáztam” tőle. Egy kicsit se fogja vissza magát! A fenyegetően felém sújtó kardja a kardomnak ütközik a mellkasom előtt. A levegőbe faszilánkokat szabadítva ütöttem vissza a kardját, majd a levegőt átszelve írtam le egy félkört nyaka előtt. A csapástól el fordulva suhint a mellkasomra. Ez az igazi harc ennek nyoma marad! Vágok a vállára vigyorogva. Egyszerre mozdultunk, a kardok hatalmas csattanással ütköztek össze és törtek szilánkosra! A kezembe maradt fadarabot eldobva, fojtattam volna egy jobbegyenessel de a kezem meg állt a levegőbe mikor Midori be lépet. A harctól fel pörögve, gyorsan el fogyasztottam a Midori és húgom által közösen el készíttet vacsorát.

– Láttátok már a helyet ahova vihar le csapot mármint személyesen és nem hírekből? – kérdőre vonásra az arcuk el árulta a választ. – Akkor ideje megnéznünk! – és ezzel el is indultam.

             A Takashi-jékat is el ragadó vihar által hátra hagyott pusztítás és a romok miatt lezárt város rész kordonján át bújva. Mintha egy disztopikus világ elevenedet volna meg! A kutatok és az örök látóterét el kerülve haladtam a kisebb kráterek övezte területen, a lepusztult házak romjai között egész az elektromossággal feltöltődőt szikrázó kráterig.
          A bőrömön éreztem az elektromosságot! Ki nyújtottam a kezem. A kráter szélén egy lapos kék kőhöz érve, a rajtam is végig futó elektromosság, mintha mindig is a részem lett volna, töltőt fel olyan erővel ami a villámokon és elektromos viharokon is túltesz! A köt a zsebembe süllyesztve néztem a most már csak nyomokba szikrázó krátert… Lejeb ereszkedtem a kráterbe, ahol néhány ezüstös fűszált is találtam! Miután azt is zsebre dugtam az egyre sötétebbe forduló éjszakai égbolt alatt értem haza. A vér szerinti apám Zek, szigorú tekintettel rót meg ezért engem. Mintha érdekelne! A húgom Kamil és az anyám Miranda aggodalmát se értem! Tudták hol voltam, így nem kérdeztek semmit! A szobámban, a követ nézve, a bennem cikázó elektromos viharral merülök alá a lelkembe egy álom keretein belül.

Kiejtés

Nevek
Aiaka-Ájáká
Azare-Ázáre
Ayame-Ájáme
Kaia-Kájá
Kamil-Kámil
Reiko-Rejiko
Seiri-Szeiri
Shiori-Siori
Sora-Szorá
Takashi Aki-Tákási Áki
Torao-Toráo

Szómagyarázat

Sama- tiszteletet kifejező utótag magas rangú személy.
San- általánosan használt tiszteletet kifejező utótag.
Dojo- hagyományos japán edzőterem elnevezés.