Az egyensúly újjászületése a story vége wattpad-on olvasható. Reborn of balance by HajnalkaAillin story is complete in wattpad.

Ez a vége kicsit szomorú hogy vége, de remélem senki sem bánta meg, hogy velem tartott a hosszú úton. https://www.wattpad.com/story/266199760-az-egyensúly-újjászületése

This is the end, I am a little sad, but I hope no one regrets going on this long journey whit me. https://www.wattpad.com/story/266179174-reborn-of-balance

A három vihar legendája 2. Fejezet Zena Szembesülése a veszéllyel kijavítozt változat

„Minden ellenfelüket csak ki ütötték. Nem valami vér szomjasak!” Vigyorodott el Liem analizálva az ónix kristály asztalon vissza játszott harcot. – Volna egy javaslatom – Liem magára vonva a figyelmüket. – Az újoncok kapcsán? – vont kérdőre Deren tudván a választ. – Fel kéne mérni mire képesek – játszotta el a tanácsadó szerepét Liem. „Nem kőnyű el játszani, hogy érdekel válasza!” mindenki tudta, hogy saját maga ura volt és nem volt igazi hatalmuk felette. – Ha már saját heccedre használod őket legalább valami hasznos feladatot is adhatnál nekik – vágta a fejéhez Deren. – Az ellenség csökkentése nem hasznos? – Liem kegyetlen mosollyal ignorálva a rosszallását. – Veszteségek minden oldalon a harc vele járója – Deren ridegen. „Mondja a rideg és céltalan örökös.” És már megy is Deren a saját útjára. „Nézzük milyen célt kéne nekik adni, amiért Deren hajlandó felelősséget vállalni. Végül is ezért hasznos hogy ő viseli a koronát és nem én! Csak tudnám miért jár mezítláb? Ő és a furcsa szeszélyei!” – Ayame, Shiori feladatom van számotokra! – szólítja meg őket Liem engedelmességet várva. – Szedjetek össze egy kisebb csapatot támadjátok meg újoncokat. Lásuk mit tudnak, ha az életük a tét és ha már ott vagytok szerezzétek meg ezt is – nyomta a kezébe a célponthoz szükséges információt unottan. – Deren nagyúr tud erről? – Shiori gyanakvóan. – A te dolgod nem kérdezősködés! Hanem a feladat végre hajtása! – szembesítette Liem kegyetlenül. – Szórakozzuk kicsit az újoncokkal! – Ayame lelkesen. – A csapat kiválasztását rátok hagyom! – küldtem őket útjukra Liem. Shiori biccentet majd neki is álltak válogatásnak. Alig hogy Zena fel kelt rohant Takashi-hoz, de csalódótan kellett tapasztalnia, hogy nem volt a szobába. Aiaka kardját magához véve ment az udvara Zena pedig követe őt. Takashi a hátát az oszlopnak támasztva ült a párkányon. – Takashi! – ugrott Zena nyakába még az arca is felragyogott, amint meglátta. – Még mindig a varázs világba vagyunk! – izgatottan. „Olyan meg nyugtató, hogy ő és Aiaka is itt vannak.” a lelkesedése ellenére is érezve némi nyugtalanságot. – Hol máshol Zena, hol máshol?! – Takashi mosolyogva. Alig hogy el engedte, kiegyenesedve nézet szembe Azare-val, aki két pengét formált a kezébe. – Mire vársz gyere mutasd mit tudsz! – hívta ki őt Azare. Takashi azonnal ott termet mellette. „Neki aztán, nem kelet kétszer mondani. Mindig vevő volt, egy jó kis összecsapásra.” Zena őszinte csodálattal nézve fel rá. Az egyik pengével kivédte Takashi támadását, míg a másik centikre Takashi mellkasától siklót el. Aiaka ki használva az adódó helyzetet támadt. A jég megrepedt ahogy neki feszült a kardjával! Azare meg pördült, miközben Aiaka karján egy vékony csíkot vágott. A seb körüli fagyás nyoma, csak fokozta Aiaka elszántságát. Takashi puszta kézzel kapta el az Aiaka feje felé suhanó pengét. Majd olyan erővel pofozta fel Azare-t amitől kibillent az egyensúlyából. Aiaka rá vetette magát de vissza pattant a jég falról amit Azare saját védelmére húzót fel. Ez a fal Takashi egy rúgása alatt össze is omlót. Zena már megszokott visszafogott izgalommal figyelte az izgalmas összecsapást. – Fel fogjátok ti ennek a tétjét? – Azare megkérdőjelezve őket. – Fel! – csaptak fel lángok komoly Aki ujjai közt. „Tűz?!” mindannyian elkerekedett szemekkel figyelve a lángokat. – Mondtam, hogy jól ismerem magam! – közölte Aki vigyorogva. A lángok nem égették őt. „Elkepesztető, egy éjszaka alatt el sajátította!” Zena már hozzá szokva Takashi tehetségéhez. – Ez mágia?! – fejezte ki meglepettségét Aiaka. – Nos igen… Az elején, úgy éreztem a mágiával kapcsolatba, mintha az akaratomon kívül egy plusz fület varrtak volna rám! De aztán este sok időm volt elgondolkodni ezen és rá jöttem ez nem egy külső dolog amit rám erőltetek, hanem a részem. És semmivel sem másabb mintha az ujjam lenne vagy ilyesmi – vont vállat a végén a magyarázatnak Takashi. – Aludtál te egyáltalán? – vonta kérdőre Aiaka. – Nem igazán, tudtam egy ideig még biztos el fog tartani míg hozzá szokok az új időbeosztáshoz – vágta rá Takashi. „Én se maradhatok le!” Zena határozottan lelelkesítve magát. „Egy éjszaka alatt?! Takashi mindig meg tud lepni, az ilyen húzásaival! És bár a fegyver használat közel állt hozzám. És bele mentem, hogy szembesítsenek állítólagos képességeimmel… El hinni, hogy valamiféle mágia a részem, még mindig idegen volt…” Aiaka még mindig kényelmetlenül érezve magát a gondolattól. – Én egy harcos vagyok nem mágus! – fejeztem ki Aiaka az ellenérzéseit. – Megértem! – Azare acélozott tekintettel. – Az erőd is innen ered! – közölte mire Aiaka csak erőtlenül bólintott. Mind zajra figyeltek fel, ahogy az irányába fordultak négykézláb Zena felé futó hegyes fogú, nagy fekete szemekkel fel szerelt, tüskés lila lénnyel találták magukat szembe. Aiaka a kardjával fékezte meg a lecsapni készülő lényt, aminek a karmai csak úgy csikorogtak a pengén. Az elkepesztő testi erejével, a súlyával és a fenyegető fogaival próbált sarokba szorítani őt. De Aiaka a kardját erősen megrántva vágta meg a tenyerét. Majd minden erejével hasba rúgva nyert magának egy kis teret. „Az előző ellenfelek nem voltak ilyen rámenősek! Bizonyára azért mert azokat csak figyelem elterelésnek szánták! Zena!” Aiaka azonnal oda kapva a tekintettét szembesült a látvánnyal ahogy a dinóra emlékeztető tüskés kék lángokkal borítót lény az éles fogaival vicsorogva sarokba szorította Zena-t, az ellenfelét azonnal hátra hagyva rohant oda hozzá. A Mennydörgés hallatán viszont azonnal meg fagyot a vér az ereibe. „Ne most! Nem akarom őt is el veszíteni! Takashi!” kiáltott hangtalanul Aiaka és mintha csak meghallotta volna, tűzből kardot formált a kezében és egy mozdulattal lefejezte a lényt. Aminek a lilás vére Takashi-ra is rácsapódott. – Annyira féltem! – fakadt ki Zena, Takashi nyakába ugorva. Takashi az ölelését viszonozva nyugtatta. Aiaka pedig erőtlenül léptem mellé és öleltem át őket szorosan még mindig a történtek hatása alatt állva. „Úgy tűnik nem hazudót mikor azt mondta tudja mi a tét! Nem hezitált, hogy kioltsa az életét a barátja támadójának!” Azare a véres jelenet láttán meg fagyot támadókat szemel tartva, még végre el engedték egymást. – Mi volt ez? Azt hitem harcos vagy! – szegezte Azare azonnal Aiaka-nak a kérdést. – Sokszor küzdöttem már az életem során, tanultam harcot…– Aiaka védekezően. – Hagytam, hogy a félelem le blokkoljon… – vallotta be végül keserűen. – És ő? – pillantott Azare Takashi-ra. –...Szerintem ő már harcolt életre halálra… – Aiaka válasza sokat mondó volt. – Itt vannak! – pattant fel Seiri, de a teste azonnal cserebe hagyta és erőtlenül földre hullott. Erőtlenül a földön fekve, már sokadjára szembesült a gyengeségével. „Utálom, hogy a testem nem engedelmeskedik és tehetetlenségre kényszerít! Nem csak, hogy segíteni nem tudok, de még hátrálóm is őket! Kínzó ez a gyengeség! Élni akarok! Nyugodtan szaladni! Táncolni! Sétálni!” dühös könnyek kerülgették fájdalmas érzelmek nyomán. Ekkor éreztem meg Liem jelenlétét. – Liem! – húzta fel magát Seiri a saját erőtlenségével küszködve, vonszolva ki magát az udvara. Látta ahogy Liem mosolyogva ül az erkélyen, majd onnan elrugaszkodott egy krátert ütve érkezve az udvara. Még Takashi, Aiaka és Zena is úgy reagáltak, mintha tudnák mekkora veszélyt is jelent! – Ez a baj az újoncokkal, nem tudják hol a helyük! – Liem fenyegető vigyorral. – De nektek még meg van a lehetőségetek, hogy a győztes oldalt válasszátok! Még azelőtt hogy meg haltok! – olyan kár örömmel, mintha semmi kétsége nem lenne az utóbbi bekövetkezése felől. – A döntés rajtatok áll! – távozott mosollyal az arcán, az ösztönösökkel együtt. – Nem bízhatunk meg benne! – jelentette ki Takashi teljes magabiztosával. – Én nem tudom garantálni a biztonságotok, ők viszont igen, ez tény... – Sora komoran. – Sora, ha volna rá lehetőség szeretnék beszélni a családunkkal, megnyugtatni őket – Aiaka nyugtalanul, erre Zena is fel kapta fejét mutatva a lelkesedését. A királynő félmosollyal a szökőkútra mutatott. – Érintsétek meg és gondoljatok ara akivel beszélni szeretnétek és a módra ahogy kapcsolatba léphetek velük – osztotta meg velük Sora amit tudniuk kellett. Aiaka, Zena-val közösen, meg érintette a felszínt amin szépen kirajzolódót a három velük nagyjából egy korú fiatal alakja. A sötét barna hajú kék szemű fiú Ilyen figyelt fel elsőként a hívásra. Jobb oldalán egy világos barna fonót hajú és víz kék szemű lány Camille a könnyeivel küszködve, míg a másik oldalon egy sokkal nyugodtabb zöld szemű lány Midori arany színű a derekáig aláhulló hajjal fejezte be a terítést. A mágikus világba élők tisztes távolságból, de érdeklődve figyelték a számukra idegen képet ami kirajzolódót a vízben. – Takashi, Aiaka, Zena nem fer, hogy minket csak úgy kihagytok a buliból! – rótta meg őket a Ilyen, fel híva a mögöttük lévő felnőttek figyelmét is rájuk. – Zena kislányom! – a dús vörös haját felkötve hordó fáradt aggódó Kaia, arany szemeit öröm könnyek lepték el. – Zena!! – a fekete hajú, szürke szemű Zek. A világos barna haját feltűzőt kék szemű Miranda-val szinkronba. – Anya, Zek, Miranda! – vidult fel Zena őket látva. – Zena, Aiaka, Takashi úgy örülök, hogy épségbe látlak titeket! Úgy aggódtunk, aggódunk! Csak úgy eltüntetek! – szidta meg őket Miranda. – Esztek rendesen? Van hol aludnotok? – Zena anyja Kaia zaklatottan. – Kaia nyugodj meg! – Zek a vállát fogva próbálva nyugtatni barátját és írót, akiért felelősséggel tartozott kiadónál. – Jól vagyunk! – Zena fájdalommal küszködve sütötte le a szemét. – Aiaka és Takashi vigyázott rám! – tette hozzá mosolyogva. – Azonnal mondjátok meg hol vagytok! – követelte Ilyen a barna hajú fiú. – A körülöttetek lévő kép nem ki vehető, titeket viszont tisztán látni, nem tűnik valami stabilnak – tette szóvá Midori az aranyhajú lány. – A vihar el sodort minket és itt rekedtünk! Nem tudjuk mikor lesz lehetőségünk haza menni! Talán holnap, talán egy hónap múlva… – Aiaka keserűen próbálva megmagyarázni a helyzetet. – Már most hiányoztok! – világos barna hajú Camille szomorúan. – Nekünk is! – Zena fájdalmasan. – Nem tudjuk milyen sűrűn tudunk majd kapcsolatba lépni veletek... – pillantót Aiaka Sora-ra, aki bólintással adott engedélyt ara, hogy máskor is beszéljenek a családjukkal. – Csak az hogy ti nem tudtok! – fejezte be nem akarva hitegetni őket. – Ez még nem a világ vége! Ha ti nem tudtok el jönni, mi értetek megyünk! – jelentette ki a Ilyen olyan meggyőződéssel, mintha tényleg képes lenne rá. – Ilyentől még ki is telik úgyhogy jobb, ha sietek! – Midori szórakozótan. – Midori! – mosolyodott el Aiaka a húga megjegyzésén. – Takashi szólni fogsz a családodnak? – tette fel a kérdést Camille óvatosan. – Camille mi vagyunk Takashi családja! Ő az én bátyám nem annak az utolsónak az öccse! – jelentette ki Midori, olyan hévvel mintha a legnagyobb ellenségéről lenne szó. „Úgy tűnik Takashi-nak sokat jelentetek ezek a szavak... Én pedig csak most fogható fel milyen nehéz is nekik… Távol családtól, barátoktól egy ismeretlen világ harca közepén…” ismerte fel Seiri fájóan. – Lassan menünk kéne, később még beszélünk! – jelentette ki Aiaka határozottan. – Zek kérlek addig is vigyáz helyettem is anyukámra – kérte Zena, az említett pedig egy bólintással egyezett bele. – Aiaka, Takashi kérlek továbbra is vigyázatok lányomra – kérte őket Kaia komolyan. – Tanítványaimként el várom tőletek, hogy ebből a harcból is győztesen térjetek vissza! – szólalt meg halálosan komolyan az ezüst hajú, sötét zöld szemű harcos férfi Torao, olyan erős jelenléttel mintha tisztába lenne harccal amibe bele csöppentek. Olyan volt mint egy harc vezetője, aki garantálja a biztos győzelmet. „Elkepesztő a kisugárzása! Majdnem olyan mint apáé volt...” Seiri csodálattal. – Torao *san… – Zena döbbenten. – Az élet egy harc! Ezt sose felegyétek! – Torao szigorúan. – Igen is apa! – Aiaka vidám komolyságal. – Mester! – Takashi erős elhatározással. – Vigyázatok magatokra és egymásra! – Midori szavaival búcsúztak, mielőtt a kapcsolat megszakadt. „Ők pedig itt rekedtek velünk… Nekem Azare és Reiko volt olyan mintha a testvéreim lenének, hisz gyerekorom óta mindig ott voltak nekem! És a maguk módján törődtek velem! Még csak a helyzetükbe belegondolni is fájdalmas volt...” – Miért harcolnak ösztönös lények az oldalukon? – tette fel a kérdést Takashi komoly harcosként. A mágikus világ lakóit pedig meglepte, hogy ő is ugyan azzal megnevezéssel illeti őket mint amit ők használtak... – Liem és Deren képesek irányítani a náluknál gyengébb akaratú és lelkű lényeket… Akár egy egész hatseregnyit is, mint ahogy azt ti is láttátok nem a saját akaratukból támadnak. Szerencsére a célponton kívül, és egy alap stratégián túl, nem sok mindenre tudják utasítani őket, mint ahogy minden képességnek ennek is megvannak határai! – válaszolt Azare komolyan. – Minket is tudna irányítani? – kérdezett rá Zena félve. – Ere nem tudhatjuk választ, körüllőttetek túlsók zavaros tényező, nem e világ részeiként – közölte Azare ridegen. – Ha megbocsátotok most elmegyünk egymással megbeszélni a dolgokat – Aiaka udvariasan. Ez után el vonultak valahova, ahol maguk lehetnek... – Hercegnő! – szaladt Reiko Seiri-hez épp időbe, hogy el kapja, még mielőtt a sötétség teljesen el nyelte volna. Sora szomorúan idézet kristályokat köré, amik segítetek neki egy kicsit. Reiko keserű kifejezéssel vitte a szobájába tudva, hogy nem sokat tehetnek érte. Ez volt a mágikus erejének az ára… Azare a királynő oldalán maradva tartotta szemel a mágia nélküli világból érkezőket. Alig, hogy Aiaka, Aki és Zena magukra maradt Zena ismét földre rogyott és a könnyei is elő törtek. – Mégis mit kéne tennem? Nem bírom ezt a sújt! Annyira fáj! Olyan ostoba voltam! Mi van ha, nem tudunk hazamenni és itt halunk meg?! Bele se gondoltam a többiek érzéseibe! Én vagyok a legrosszabb! – fakadt ki Zena. – Mi vagyunk! – javította ki Takashi. – Mi együtt vagyunk a legrosszabbak! – a hátát veregetve. – Így van, nem vagy egyedül, mi is így érzünk Zena! Nekünk is fáj! – ölelte át őt Aiaka. – Nehéz lesz! De még egyszer nem engedhetjük meg magunknak, hogy bármelyikünk is ily közel kerüljön halálhoz! – Takashi olyan erős elhatározással, mely még a megtört Zena-nak is erőt adót a folytatáshoz. – Nincs második esély! – mondta ki szigorúan. – Nincs! – kiáltotta Aiaka Zena-val egyszerre. Az elhatározás után megviselt kifejezésű Sora enni hívta őket semmit se ismertek fel a tükör asztalon felsorakozó ételből. – Reiko? Seiri? – Zena azonnal észre véve a tanítója hiányát. – Nemsokára Reiko is csatlakozni fog hozzánk, Seiri pedig pihen egy kicsit a harc izgalma után – biztosította Sora félmosollyal. Mind érezték, hogy nem mond el mindent, de egyikük se kérdezősködőt nem akarva vissza élni a vendég szeretetükkel. Reiko is csatlakozott hozzájuk pár pillanattal később az arckifejezése árulkodott szomorúságról, amit mosoly mögé próbált rejteni. Takashi vállat vonva kóstolta meg az utcán élve egy ideig megtanulta, hogy ne válogasson. Az ízek is furcsák voltak, de maga módján jó volt. Aiaka-t meglepte menyire tetszett neki miután túljutott az első pár falaton. Zena nehezebben küszködöt meg vele és mágiát kellett használjanak, ami ismerősebb ízeké változtatta az ételeket, hogy rendesen enni tudjon. A különböző világok együtt létezésének hatása volt, hogy személy ízléséhez igazító mágiák létre jöttek. Evés után mágikus anyagokkal szőtt ruhákkal teli öltözőbe vitték őket ahol nyugodtan válogathattak tetszésükre. A ruha alakjukhoz igazodott és mágikus védelmet is nyújtott még az anyag tervek alapján szőtte magát ismerős formába, ha úgy akarták. A szövő mágia komplex volt és Azare egyik specialitása, aki nyugalmat talált a finom karmesteri mágikus mozdulat sorba amibe elmerülve követe ritmust, amit anyag és terv zeneként súgót a fülébe. Mind a hárman elismerően nézték a folyamat eleganciáját. Zena szívesen próbált ki idéző ruhákat, amit Reiko-tol kapott még Aiaka inkább ismerősnél maradt. Takashi a fiú őröktől kapott ruhákat, akik elismerték képességeit. Takashi hálás mosollyal fogadta el és keverte ismerős ruha darabokkal. Az alsóneműk témája zavarba hozta a tinédzsereket, de Sora gyengéd mosollyal és ítélkezés nélkül vezette őket át a folyamaton. Mindegyikük újonnan készültet választott ebbe a világba nem volt szokás kölcsön adni ilyen intim ruha darabot. Seiri is magához tért mire befejezték a válogatást és Zena büszkén mutatta meg neki új kinézetét. Miután Liem vissza tért az obszidián kastélyba. – Milyen kedves tőled, hogy elém jössz! Csak nem el ismered végre, hogy méltóbb uralkodó vagyok nálad? – Liem szavai csak úgy csöpögtek a gúnytól. – Milyen szándékkal ajánlottad fel a csatlakozást nekik? – Deren egyből a tárgyra térve. – Szokás szerint mindenről tudsz! Csupán látni akarom, hogy menyire lesz szórakoztató, kegyetlenül el taposni őket – Liem olyan mosollyal, mely felfedi, hogy már csak a megtörésük gondolata menyire tetszik neki. – Most pedig még egy világ várja, hogy eltiporjam – tette hozzá széles vigyorral, lépve le épp Shiori és Ayame érkezése előtt. Shiori Nem sokkal miután Liem hátrahagyót minket, mi is befejeztük a ránk bízót feladatot és visszatértünk. Deren már várt minket, az arcáról viszont most sem lehetett le olvasni semmit sem. – Küldetést teljesítve! – adta le a második megbízást Ayame, amit sikeresen megszereztünk. – Egyike az újoncoknak majdnem holtan végezte, de a fiú tüzet használva tétovázás nélkül le nyeste az ösztön harcost, ezzel meg mentve a társát – fejeztem be jelentést. – Most hogy ezt le tudtok, felség én léptem szórakozni! – távozott Ayame szórakozótan. – Nem kötelessége az apja nyomdokaiba lépnie! – emlékeztetem. – Az Apám trónjának elfoglalása vagy céljának megvalósítását nehezményezed? – vont kérdőre Deren némi kíváncsisággal. – Tudom jól, hogy az apám iránti hűség és a kötelezettség miatt vagy itt! Pontosan ezért választottalak téged Ayame mellé, aki csupán egy fokkal megbízhatóbb, mint Liem, aki ide hozta – közölte Deren. „A családom tagjai mindig is a családját szolgálták. Ennek hála ismerhetem meg az apját, az előző királyt. Mint sokan mások én sem voltam különb azoktól, akik őszinte csodálattal néztek fel rá. Már akkor is meg lehetett mondani, hogy az el érhetetlen és tartózkodó Deren másfajta uralkodó lesz mint ő... Velünk ellentétbe Deren nem hullajtott könnyeket az apja halálakor. Csupán ugyan ezzel az üres tekintettel, állt rendíthetetlenül mint most.” – Én azért vagyok, hogy kövesem a parancsait nem azért, hogy megkérdőjelezem – visszhangoztam azt amire tanítottak. „Tisztában vagyok azzal, hogy az ő terhei jóval nagyobbak mint enyémek! Épp ezért szeretném, ha a szolgálatommal legalább egy kicsit le tudnák venni ezekből a terhekből! Ez volt a feladat amit a szüleim és az apja rám hagyót! A feladat amit teljesítenem kell!” határozottan. – Látod ebben hasonlítunk, mindketten célt keresünk egyfajta kötelességet teljesítve. Te szolgaként, én uralkodóként – meg leptek Deren szavai. Egy erős uralkodott láttam benne, aki tisztában van a helyzetével, mégse találja az útját… – Most már ideje távoznod, felvértezned magad a hószú útra – parancsolt rám. – Igen is! – hajtok fejet, majd a parancsát követve távoztam is. Ilyen „Ha a kirándulás nem jön közbe, mi is velük együtt jöttünk volna haza, azon az úton amin csupán a vihar pusztításának nyomai maradtak! Ostoba kirándulás! Apa hülye ötlete volt! Midori is velünk jött, Camille kérésére. Míg Aiaka maradni kényszerült Zena miatt, aki az ostoba önkéntessége miatt maradt! Még piszkáltam is őt és Takashi-t ezért! Most pedig itt ragadtam!” Torao mester dojo*-ja felet ahol ő és Aiaka, Midori lakot. Itt gyűltünk össze, hogy megvitassuk mit tegyünk. Én a laptopon kerestem a híreket, hátha a nyomukra bukkanok, mikor a hívás érkezett Takashi,Aiaka és Zena-tol. A beszélgetésünk után ki kapcsoltam a laptopot, majd fel néztem Torao-ra, aki engem Takashi-t és Aiaka-t is harcolni tanítót. „Ő bízik a képességeinkbe! Nem kérdőjelezi meg, hogy megbirkózunk e valamivel! Mindig is mi hárman voltunk, akik harcoltak én, Aki és Aiaka. Bár Aiaka kezdetbe csak Zena megvédésért tartót velünk, aki sokszor utánunk jött, míg a húgom Camille a kezdetektől igyekezet támogatni minket, miközben ő maga kimarad a harcokból. Midori szintén kapott képzést, így őt sosem kellett félteni. De ettől függetlenül egyszer sem csatlakozott hozzánk, csak ha már muszáj volt! Sebekről, az önmagunk ellátásán túl a húgom és Zena gondoskodott.” merengtem el. „Még azelőtt, hogy Takashi-val és a többiekkel találkoztam volna, egyik bandát a másik után győztem le egyedül is. A harc szórakoztató mivoltát pedig, egy idő után el nyomta az érzés, hogy számomra már senki se ellenfél! Takashi volt az, aki vissza adta a harc szeretetét!” mosolyodtam el az emlék nyomán. Két fakard egyikét nekem dobva zökkent ki a gondolataimból Torao mester. – Harcolj! – csupán egyetlen egy határozott felszólítás és el önt a lelkes adrenalin. A fakardot féloldalasan magam mellett tartva rugaszkodom el, hogy fentről sújtsak le rá. Egy kézzel, olyan erővel csapta vissza hogy dojo* másik felébe „korcsolyáztam” tőle. „Egy kicsit se fogja vissza magát!” szélesen vigyorogva a tudatól. A fenyegetően felém sújtó kardja a kardomnak ütközik a mellkasom előtt. A levegőbe faszilánkokat szabadítva ütöttem vissza a kardját, majd a levegőt átszelve írtam le egy félkört nyaka előtt. A csapástól el fordulva suhint a mellkasomra. „Ez az igazi harc, ennek nyoma marad!” pezsgett a vérem a párbaj hevétől. Vágok a vállára vigyorogva. Egyszerre mozdultunk, a kardok hatalmas csattanással ütköztek össze és törtek szilánkosra. A kezembe maradt fadarabot eldobva, folytattam volna egy jobbegyenessel, de a kezem meg állt a levegőbe mikor Midori be lépet. A harctól fel pörögve, gyorsan el fogyasztottam a Midori és húgom által közösen el készíttet vacsorát. – Láttátok már a helyet ahova vihar le csapot, mármint személyesen és nem hírekből? – az arcuk el árulta a választ. – Akkor ideje megnéznünk! – és ezzel el is indultam. A Takashi, Aiaka és Zena-át is el ragadó vihar által hátra hagyott pusztítás és a romok miatt lezárt város rész kordonján át bújva. Mintha egy disztopikus világ elevenedet volna meg. A kutattok és az örök látóterét el kerülve haladtam a kisebb kráterek övezte területen, a lepusztult házak romjai között egész az elektromossággal feltöltődőt szikrázó kráterig. A bőrömön éreztem az elektromosságot! Ki nyújtottam a kezem. A kráter szélén egy lapos kék kőhöz érve, a rajtam is végig futó elektromosság, mintha mindig is a részem lett volna, töltőt fel olyan erővel, ami a villámokon és elektromos viharokon is túltesz. A kőt a zsebembe süllyesztve néztem a most már csak nyomokba szikrázó krátert… Lejjebb ereszkedtem a kráterbe, ahol néhány ezüstös fűszált is találtam. Miután azt is a zsebre dugtam, az egyre sötétebbe forduló éjszakai égbolt alatt értem haza. A vér szerinti apám Zek, szigorú tekintettel rót meg ezért engem. „Mintha érdekelne! A húgom Camille és az anyám Miranda aggodalmát se értem!” forgatom szemem. Tudták hol voltam, így nem kérdeztek semmit. A szobámban, a követ nézve, a bennem cikázó elektromos viharral merülök alá a lelkembe, egy álom keretein belül.

A három vihar legendája írta Borbély Hajnalka Aillin kijavitott új 1 fejezete

Létezik egy legenda, miszerint egy olyan átlagos napon, mint bármelyik másik, egy hatalmas vihar a semmiből átjárót nyitva egy másik világba, megváltoztatja egy egész világ sorsát. De ugyan már ki hisz a Földön efféle legendákban? Ha más nem, három főhősünk fog, akik egy átlagos nap után, diáksereg és kicsengetés kíséretében indultak hazafelé az iskola rácsos főkapuján keresztül. 1.Fejezet Az Első vihar Alig, hogy a három barát kilépet a kapun, hideg szél csapta meg őket és az égen is sötét felhők gyülekeztek. – Hideg van! – ölelte át magát Zena. A fekete kék kockás szoknyát és fehér rövid ujjú inget fekete masnival amit az egyenruhája részeként viselt és nem épp a hideg időre találták ki. A vállig érő vörös hajával el játszott a szél, ahogy a sötét rózsaszín szemeit is lesújtotta elkerülve a kavargó port. – Jobb, ha sietünk! – javasolta Takashi, aki utolsóként követe a barátait. A vállig érő kusza vörös haján nem sokat segített az időjárás, ahogy a határozott vörös szemeit az előttük álló útra szegezte. Gyors léptekkel haladt, a baljóslatú ég alatt, még az eső is eleredt. Aki fehér inge és fekete gatyát viselt fekete táskával, amit maga felé tartva nézet fel rosszallóan az égre. Zena bele kapaszkodva a barna válltáskájába gyorsította fel a lépteit az eső nyomán. – Fussunk! Nem akarok itt lenni, mikor elkezd villámlani! – Aiaka kristály-zöld szemei tükrözték a nyugtalanságát, a szavaival egy időben a távolban hatalmas fekete pusztító vihar ereszkedett alá, öltött alakot. Eget-földet rengető villámok közepette Aiaka lefagyott és könnyekkel küszködve csuklott össze. – Aiaka! – Zena aggodalmasan térdelt le a remegő Aiaka mellé, akinek a dús fekete háta közepéig érő haját simogatva próbálta nyugtatni őt. Takashi is odalépett a félelemmel küszködő kék fekete kockás szoknyát és gallérján félhold mintás sötétkék rövid ujjú inget viselő barátja mellé. – Szedd össze magad! – segítette fel a földről a minden egyes villámlás nyomán összerezzenő lányt, miközben a hurikán erejű szél tépázta a fákat. Farkasszemet néztek az egyre tomboló viharral, amiben talpon maradni is küzdelem volt. Aiaka erősen belekapaszkodott a fekete válltáskájába, a kezébe a rövid kardjával, melyet még az anyjától kapott és mindenhova magával vitt készen állva a harcra. Engedélye volt, hogy magával vigye, amíg nem használta az iskolán belül. – Keresnünk kell egy menedéket a vihar-elől! Méghozzá most! – alig, hogy Takashi kimondta egy hatalmas villám csapott le az égből. Majd a három baráttal együtt eltűnt, csupán egy tátongó krátert hagyva maga után. Másnap a híradóban: – Tegnap a délutáni órákban egy hirtelen vihar óriási károkat okozott az ország déli részén. Fákat csavart ki, házakat rombolt meg, az utcákon mindenütt törmelékek. A kutatók most is vizsgálják az esetet. A helyszínen nem találtak holtesteket, sem a helyieket. Olyan, mintha a föld nyelte volna el őket… – mondta be a vihar sújtotta városrész előtt álló híradós. Eközben egy másik, ismeretlen világban a romok között, ezüst fűvel borított réten feküt Takashi, Zena és Aiaka. Takashi Aki „Mindenem fáj…” A sok verekedés után már ismerős volt ez az érzés... Nyitom ki erőtlenül a szemem, ködös tekintettel néztem a karcolásokkal teli kezem. „Elvertek volna? Nem emlékszem rá, hogy verekedtem volna…” fordultam a hátamra. Kékes-vörös fellegeket, ezüstös kék eget, vörösen ragyogó napot láttam. „Milyen furcsa álom…” A közvetlen felettem elrepülő sárkány erős szárnycsapására kaptam fel a fejem. Egy darabig döbbenten követtem a tekintetemmel ahogy távolodik, de aztán gyorsan körbe néztem az idegen tájon. Zena épp az álmot törölgette ki a szemeiből és Aiaka is ott volt nem mesze tőlünk, még eszméletlenül feküdt… Percekbe telt, mire Zena is felfogta a látványt. – Aiaka! Aiaka! Ébredj, ezt neked is látnod kell! – rázta fel izgatottan Zena, aki azt se tudta hirtelen, mit kezdjen magával örömében. Mély csodálattal a szemében nézte a rengeteg színben pompázó misztikus lényeket. Amiket eddig csak a filmekben láttunk. – Gyönyörű! – pördült meg Zena az ezüst fűben. – Hol vagyunk? Ez valami álom? – Aiaka értetlenül pislogott. – Ahhoz kicsit túl élethű… – szorítom ökölbe a kezem. A sebeim fájdalommal jelezték nemtetszésük. – A vihar... Belénk csapott egy villám… – Aiaka arca egész elsápadt az emléktől. – Hogy lehet, hogy… – mielőtt befejezte volna, két ismeretlen nővel találtuk szembe magunkat. Az alacsonyabb nőnek hosszú vörös felkötött haja meg felemás vörös és kék szemei voltak. A fekete bőrét helyenként égési sebekhez hasonlatos nyomok borították. Mellkasán fekete jelek látszottak, és a fekete egy újabb árnyalatában pompázó, harcra alkalmas ruhát viselt. Mellette hosszú hullámos kék hajú nő állt hajában jégkristályokkal, melyek világos bőrét is fedték helyenként. Jég kék szemekkel, rideg tekintettel, elf fülekkel, hegyes fogakkal, kék-kristályhoz hasonlatos körmökkel és fekete harcra alkalmas ruhába testesítve meg a ridegséget. Szemünk láttára formált jégpengét a kezébe, minek hatására Aiaka is harcra készen, a táskájába lapuló kardon pihentette a kezét. – Nem tudom, kik vagytok, de ha ránk támadtok meg fogjuk védeni magunkat! – jelentettek ki Aiaka. – A mi nyelvünkön beszél... – mondta a jégpengés nő gyanakvóan. – Nem akarunk bántani titeket! Ha ti sem minket... – mondta a másik alacsonyabb nő. – Reiko vagyok! Ha jól sejtem, nem Zafikawába valósiak vagytok – Zafikawa? – kérdeztünk vissza. – Még sose hallottam róla! – közölte Aiaka gyanakvóan. – Persze, hogy nem! Nézz szét, ez itt már nem a mi világunk! – mondtam ki. – Ez a varázsvilág! – szólt a helyzettől kissé megszeppent, mégis lelkes Zena. – Úgy mondod, mintha még sosem találkoztál volna mágiával… – mondta Reiko meglepetten. – A mi világunkban az efféle dolgok csak a legendákban és a fantáziában léteznek – közöltem a tényeket lazán. A két nő összenézet. – Ha ez igaz akkor jobb lesz, ha velünk jöttök! Mielőtt rátok támad valami! – intett Reiko, hogy kövesük. Ismeretlen terepen, sárkányokhoz hasonló lényekkel körülöttünk, mivel egyiküknek se volt jobb ötlete, mint a "kedves" idegeneket követni. Felkaptuk táskánkat, és követtük Reiko-t. Utánunk jött a másik, hogy szemel tartson minket. Lila varázserdővel körülölelt, fehér márványra emlékeztető város szürke, macskaköves utakkal fogadott minket. A város szívében drágakőként emelkedett ki egy kristálykastély. Az utcán különféle lények érdekes bőrszínnel, plusz testrészekkel, tetoválás szerű mintázattal jártak keltek. Sokan közülük megbámultak minket, úgy ahogy mi őket. Az újdonság hatása. A kastély boltíves kristályfolyosóin keresztül értünk a tágas teremhez, ami a trónterem lehetett. A trón mögül arany koronával ékesített, elegáns kék földig érő ruhában, könnyű léptekkel lépet elő egy nemesi kisugárzású nő, kinek világoskék bőrénél is világosabb kék vonalak mintázták arcát, melyet elf fülek egészítettek ki. Kék szemeiben kristályokkal, feltűzött sötétkék-lilás hajába is kristályok keveredtek és a haját mind két oldalon denevér szárnyakhoz hasonló valami díszítette. – Felség! – hajolt meg a nemes kisugárzású nő előtt mindkét kísérőnk. – Azare! Reiko! – fogatta őket, majd felénk fordult. – Legyetek üdvözölve Zafikawában! Én Sora vagyok! És bennetek kit tisztelhetek? – Aiaka! – lépet elő. – A barátaim Takashi Aki és Zena! – mutatott be minket, mire én biccentéssel üdvözöltem. – Örvendek! – köszönt Zena is. – A városhatáron találtuk őket, ahova a fény is becsapódott – Reiko szavai kérdéseket vetettek fel. – Azt állítják, egy mágia nélküli világból jöttek! – pillantott ránk Azare ellenségesen. – Egy mágia nélküli világból… A víz tükre talán mindkettőnknek válaszokkal szolgálhat – indult el Sora. „Nem bíznak bennünk” Követtük Sora-t az udvara, aminek a közepén egy márványkristályokkal díszített szökőkút szerűség volt, mely felett kristályok lebegtek. A szökőkútnál álltuk meg. Aiaka mint aki tudja, mit kell tennie, érintette meg a víz felszínét. Akár egy film elevenedett meg a víztükrében amikor lecsapott a villám! Mindent elborított a fény, majd eltűnt csak egy krátert hagyva maga után; aztán egy kék fény cikázott végig Zafikawa egén és zuhant alá az ezüst réten szétszórva a romokat és minket hátrahagyva... – A villám egy átjáró volt – vonta le a következtetést Sora. – Ha nincs mágia a világukban, akkor, hogy beszélhetik a nyelvünket?! – érvelt Azare vádaskodóan. – Valószínűleg az átjáró hatása! A víz tükre szerint nem hazudnak, Azare – adta a tudtára Sora nyugodtan. – Reiko! Azare! Itt vannak! – szalad oda hozzánk mezítláb, a királynőre hasonlító fiatal kb. velem egyidős lány térdig érő kint vállú fekete ruhában. Elf fülekkel, az arcán fekete jelekkel a fehér bőrén, aminek a kristályok is részét képezték. A csuklója körül karperecként lebegtek a kristályok és sötét kék derékig érő haját ugyanúgy kristályok szegélyezték, még kristály kék szemeibe is kristályok vegyültek. Mintegy szavainak nyomatékot adva az égen megnyíló kapuból különféle lények özönlöttek és ütköztek meg a láthatatlan erőtéren, ami valószínűleg egy pajzs. A lények egy részébe a mi világunk lényeihez hasonló vonásokat véltem felfedezni. Köztük volt néhány Griffhez hasonló lény lángokból és sok dinoszaurusz szerű lény mellett, valami farkasember szerűség ördög szarvakkal. Akik ragadozó szemükkel csempésztek félelmet a helyiekbe. – Na ez már valami! – ismerem el az összeverbuvált sereg láttán. Melyből a vörös bőrű göndör réz barna hajú nő, fekete tollas hárpia szárnyakkal tűnt ki. Teljesen kék szemekkel, fekete ruhába és rosszat sejtető mosollyal figyelve az alatta lévőket. Mellette dús hosszú fehér hajú nő, a hajába szarvakkal és démoni arany szemekkel. Hegyes fülekkel, vörös démoni szárnyal és fekete körmei akárcsak egy fegyver koronázta hosszú ujjait. A papírnál is fehérebb bőrét lila pikkelyek mellett a harc és sötétség nyomai is szegélyezték. Még ebből a távolságból is figyelem felkeltő kék ajkai voltak az arca jobb oldalán vörös jelel. Azare nem habozott, két jég pengét előkapva vetette bele magát a harcba. A pajzs megrepedt. A betörni próbáló lények üstökösként csapódtak be a városba. Egyik egyenest Zena-t vette célba. Aiaka egy mozdulattal elő kapta a kardját táskájából és tántorította el céljától. Szembe nézve a felénk törtető támadókkal, melyek egy részének én is útjába estem. Az arcomra mosoly szökik. A táskámat ledobva ugrottam el a magát rám vető lény támadása elől, egyenest a fejére. – Mond csak hallottál már te olyanról, hogy taktika? – gúnyos szavaimra vad tekintettel válaszolt. Mire az oszlopnak rúgtam. – Azt hiszem ez nemet jelent... „Ezek a lények ösztöntől hajtva harcolnak... Nos akkor szórakozzunk egy kicsit!” Futok neki a lények sokaságának és ütöm ki az elsőt, aki nekem fut. „Ez fájt! Jó kemény bőre van!” Rázom le kezemről a fájdalmat. „Az eddigi harcainktól eltérő, de legalább annyira szórakoztató! Ilyen biztos imádná, szabályok nélkül verhetné le mind!” Vigyorogva ugrok fel a levegőbe, ahol megpördülve rugóm fejbe a következőt, úgy, hogy letaroljon még néhányat. „Ez túl könnyű...” – Takashi légy résen! Ez itt egy másik világ és az ellenfeleid nem emberek! – emlékeztet Aiaka szigorúan. – Én mindig résen vagyok! – kiáltok vissza vigyorogva. Némi mosollyal díjazta szavaim, de látszott rajta, hogy őt feszélyezi a tény, hogy ez egy másik világ. A démon Shiori és hárpia Ayame a levegőből figyelte a harcot ahol egy számukra ismeretlen vörös hajú fiú olyan erővel vágta a földhöz egyik repülő ellenfelét, aminek nyomán egy kisebb kráter keletkezet. Majd ugyan ezzel a lendülettel pördült meg és rúgott bele egy másikba, hogy az a levegőt is átszelve tűnjön el a szemük elől. „Egy ilyen szintű harcos miért nem vet részt a harcba eddig?!” furcsállotta Shiori, aki a parancshoz tartva magát figyelte az eseményeket miközben a sereg feletti kontrollt és a pajzson való átjutásról gondoskodott. – A könyv! – kiáltott Seiri hercegnő felhívva mindenki figyelmét Ayame-ra, aki kihasználva, hogy a harc leköti a figyelmüket megszerezte azt amiért jöttek. Az oszlopok között suhant el Ayame hárpia szárnyaival. Kezében a könyvvel, amit diadalmasan mutogatott. Egy gyors mozdulattal ki is kapta a kezéből a vörös hajú fiú. „Várható volt, hogy valaki egyszer ki fogja használni a könnyelműségét! Nem értem miért őt bízták meg ezzel a feladattal...” Shiori rosszallóan. – Te! – szelte át a köztük lévő távolságot azonnal, pusztán néhány heves szárnycsapással. Megpróbálta vissza szerezni a könyvet de... – Aiaka kapd el! – és már el is hajította a könyvet. A fekete hajú lány a levegőben kapta el. A könyv a lánnyal együtt fénybe borult. Mire a fény kihunyt a könyv már sehol sem volt! Csak a lány zuhant vissza értetlenül. Shiori azonnal megértve a küldetés sikertelenségét sóhajtott. – Na jó, most már kezd elegem lenni! Teleportáló villámok, legendás lények, varázs világ és semmivé váló könyvek! – mérgelődőt Aiaka. „Volt valami fura a szavaiban… Mintha neki ez az egész új lenne...”– Tűnjetek a szemem elől! – ütötte ki dühében az újabb támadókat, akik őt vették célba. – Az lesz a legjobb, ha most azonnal jelentünk! – Shiori nagy szárnycsapással véve lendületet a repüléshez. Intett Ayame-nak is, aki kisebb lelkesedéssel távozott. Aiaka „Valami megváltozott... Mintha a lelkem egy kézzel fogható távolságba került volna... Egyszerre idegen és ismerős erő járt át...” – Viszlát újoncok! – intett nekünk a réz hajú szárnyas nő. – Exitaris – teleportált el az egész sereg a fehér hajú démon nő egyetlen szavára. „Most komolyan?” – Mégis mi volt ez? – szegeztem azonnal a kérdést Sora-nak. – A helyzet az, hogy támadás alatt állunk, bár mi egyelőre igyekszünk az önvédelemre szorítkozni, de csak idő kérdése, hogy háborúvá váljon... – válaszolt Sora szomorúan, majd a hozzá hasonlóan kristályokkal ékesíttet sötét kék hajú fiatal lányhoz fordult. A lány kék kristályok mintázta szemei találkoztak az övével. – Lányom tudom jól menyire a szíveden viseled a nép sorsát… De nem kockáztathatod az egészséged! Ne feledd a kötelességed, hogy életben maradj! – szidta meg szigorúan. „Ez megmagyarázza miért hasonlít ennyire a királynőre.” – Sajnálom, ha aggodalmat okoztam, de ez az én harcom is! – érezni lehetett a keserűségéét. „Kötelesség, egy ország hercegnője, ami harcban áll..”. – Seiri pihenj inkább le – javasolta Sora békítő hangnembe. A lánya nem szabadkozott, helyet foglalt az egyik oszlop mellett. – Mik voltak azok a lények? – kérdeztem rá még mindig próbálva megérteni a helyzetet. „Nem mintha azt tudtuk volna ők micsodák...” – A démoni szarvakkal ékesített ösztönösök az Ördögfarkasok, míg a mindenféle keverékek összefoglaló neve Kerebrosz – kaptuk meg a választ, ami még későbbiekbe hasznos lehet Reiko-tol. „Tényleg egy másik világba voltuk, ahol démonok léteztek...” – Most már elhiszitek, hogy máshonnan jöttünk?! Akkor azt is mondjátok meg hogy mehetünk haza! – követeltem. – Haza? De hisz csak most jöttünk! – Zena zavartan. – Az előbb támadtak meg! – rovom meg. „Még nem fogta fel a veszélyt...” – Máskor is volt rá példa… – motyogta Zena. „Mindig is szeretet velünk tartani. Annak ellenére, hogy milyen veszélyes volt....” – Ami azt illeti én is maradni akarok! – közölte Takashi mosolyogva. – Hogy ez engem miért nem lep meg! – megfáradtan az arcomat a kezembe temetve. – Egy kicsit se féltetek? – Reiko kissé meglepetten. – Úgymond harcosok közt nőttünk fel, már hozzá szoktunk a harchoz. Ő pedig még keresi is! A félelem nem szerepel a szótárába! – nézek rosszallóan Takashi-ra. – A haza jutásotokkal kapcsolatba ígérem, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, de időbe telhet… Addig is Reiko intézkednél a szobájukról – kezdet bele Sora. Reiko bólintott és már el is ment. – Ahogy ti is láttátok Zafikawa harcba áll a Kristály birodalommal, akik egyre-másra igáznak le városokat, országokat megállíthatatlanul! Uralkodóként az én felelősségem megvédeni a népem és eleget tenni a kérésüknek! És bár látom így is elég jól boldogultok... Szeretném, hogy amíg itt vagytok elsajátítanátok a lélek varázsát – osztotta meg velünk Sora már a szökőkút szélén ülve. – Lélek varázsa? – kérdezett rá Zena. – Pontosan! Akárcsak Azare jege, viszont személyenként változó lehet! – Sora válaszul. – Azt akarod, hogy varázsoljunk? – fordult sarkon Takashi. – Szóljatok, ha harcolni kell – távozott látszólag rideg nyugalommal. „Úgy tűnik neki is meg van a határa.” Némi megnyugvást találva a tudatba. – Én megpróbálom… Ha ezzel segíthetek! Enélkül úgysem hiszem, hogy sok hasznomat vennétek... – vallotta be Zena mosollyal az arcán, mégis keserűen. – Rám és Takashi-ra is számíthattok amíg itt vagyunk! – szögeztem le. Magam se tudva mi lesz azután, hogy lesz egy biztos utunk haza... – Köszönöm... – Sora megviselt mosollyal. – Ez a mi érdekünk is! Hisz befogadtok minket az otthonotokba, a bizalmatokba… Ez a legkevesebb! – sokkal határozottabban mondtam, mint gondoltam volna. – Ez annyira izgalmas! – Zena szinte ugrált örömébe. „Biztos Ilyen is lelkesen vetné magát harcba és Kamillnak is tetszene a mágikus világ, Midori pedig...” – Mi lett a könyvvel? – tetem fel inkább a kérdést, ami zavart. – Már a tiéd! Felébresztett valamit, ami benned szunnyadt ezzel elvégezte a feladatát – Nem vagyok elragadtatva Sora válaszától... – Miért kellett nekik az a könyv? – Zena érdeklődően. – Valószínűleg fel akartak valamit ébreszteni… – Sora-án látszott, hogy bármit is akartak nem feltételezett jót… – Rendben akkor lásunk neki! Mi az első lépés?! – tereltem a témát. Amúgy sem lett volna értelme találgatni. – A szökőkútba megmutatkozik a képességetek – közölte Azare ridegen, aki továbbra is szemmel tartott minket. – Lépjetek bele – adott némi instrukciót Sora kedvesen. Mind ketten ki bujtunk a cipő, harisnya és hasonlókból. Haboztam... Felemás érzéseim voltak ezzel az egész mágia dologgal kapcsolatba... Mégis megtettem az első lépést. Alig, hogy a vízbe léptem fénybe borult. Miután a fény eloszlott… Lassan kinyitottam a szemem. Előttem fegyver formát öltött lebegő víztömegről, Zena-ra emeltem a tekintetem, aki karján leveles indákra emlékeztető jeleket csodálta. – Mit jelent? – kérdezett rá. – Az Idézők jele! Te pedig Aiaka egy fegyvermester vagy, akik bármilyen fegyverrel képesek harcolni a mágia ellen, meg tudod erősíteni a fegyvereket és ketté vágni a mágiát – magyarázta el Sora. A világ egy másik részén a fekete ónix kastély előtt miután Ayame és Shiori vissza tért rendet tett az ösztönösök között és csak az után járultak a királyuk Deren elé. – Hol van a könyv? – szegezte nekik azonnal a kérdést. Sötétbe mezítláb álló férfi elf fülekkel, felemás vörös láng és arany láng szemeivel. Világos zöld hajába kristályok vegyültek, fehér angyal szárnyak és ördög szarvak ékesítették. Világoskék bőrét sötét kék, fekete és vörös kristályok meg néhány seb is szegélyezte. – Idegenek tűntek fel, közöttük volt két új harcos! Az egyik fegyverrel míg a másik puszta kézzel vette fel a harcot. Kétségkívül tapasztalt és képzet harcosok. Megszerezték és aktiválták is a könyvet – tett jelentést Shiori meghajolva előtte. – Más világból jött harcosok – Liem arcátlan sötét mosollyal mutatott érdeklődését semmi jót nem ígérve jelenlétével. Démoni arany szemei, vörös láng hajával kitűnt a sötétből míg fekete bőre és fekete áttetsző szárnyai egy egész más árnyalatát képviselte a sötétségnek. Zena – Rendben Zena mostantól Reiko fog tanítani, ő is idéző akárcsak te – intett Sora az épp akkor vissza érő Reiko-nak. – Gyere a könyvtárba, ott vannak az idéző könyvek, amivel gyakorolhatunk – invitált Reiko. Visszaadtam Aiaka táskáját, majd izgatottan a nyomába szegődtem. A lebegő könyvekkel teli terembe, valami ködszerű varázslatba, repültek összevissza a könyvek... A plafonon mozgó kép, amin sárkányok a leheletükkel bolygókat hoztak létre. „Elképesztő bárhova nézek varázslat!” – Ez jó lesz – lapozott fel egy könyvet Riko mielőtt lehunyta a szemét. Arany jelek kezdtek kirajzolódni a levegőbe. Lepke szárnyú sárkánygyíkot formálva, ami életre kelt és tett egy kört körülöttük mielőtt rá szállt a kezére. – A lényeg a koncentráció és a kapcsolat. Először is alaposan megkel nézned. Aztán lehunynod a szemed és magad elé képzelni. Neked még ki kell mondanod a megidézendő lény nevét, esetleg a varázslatot. Minél többet használod és jobb leszel annál kevesebbet kell majd beszélned. Tessék tegyél egy próbát – adta oda a könyvet melynek súlyát azonnal megéreztem. „Nem lehetek senki terhére! Aiaka és Aki is képes rá, nekem is menni fog!” Alaposan tanulmányozni kezdtem. – Chiride! – nem történt semmi, tovább próbálkozok újra és újra. Takashi Aki Ezüst növényzettel borított réten ültem, az eget nézve melyet különböző repülő lények szeltek át. Egyre sötétebb színekbe fordult a kék és ezüstös holdfénynél. Szeretem az eget nézni. A harc mellett ez volt a második kedvenc elfoglaltságom. Az ég állandóan változó, mindig új arcot mutatott. Olyan táj volt, amit szívesen fedeztem fel a tekintetemmel és sosem untatott! – Ide ülhettek? – jött oda a Hercegnő törékeny mosollyal. – Felőlem! – nemtörődöm hangon vonva vállat. – Olyan furcsa ez a csend! Miközben tudom bármikor megtámadhatnak… – a Hercegnő elgondolkodva. – Mesélnél a világotokról? – reménnyel a hangjába. – A mi világunkba is vannak harcok, voltak olyanok, amelybe az egész világ szinte rész vet. De az utóbbi évszázadba úgymond béke uralkodik. Nem sok a háború, de mindig vannak harcok. Nincs varázslat! De van helyette technológia, kommunikáció és sokmást ezzel oldottak meg! Szokások, ünnepek, kultúrák, táncok, zenék rengeteg munka, iskola és sok minden… – mondtam unottan. –...Miért harcolsz? – kérdezte. – Hercegnő, miért jött ide? – szembe fordulva vele unva meg a körítést. – Csak Seiri… – igyekezet mosolyogni. – Nem kell barátságosnak lenned! Úgyis el fogunk menni előbb vagy utóbb! Különben is láttál harcolni! Mondd meg te szerinted miért harcolok?! – érdeklődés híján. – Mert szeretsz harcolni – nézet rám szemeibe kristályokkal. – Takashi Aki a nevem, még nem mutatkoztam be – kissé meglepődőt a szavaimon majd elmosolyodott. – Csak én gondolom, hogy ez a nap túl gyorsan telt el? – állok fel, majd elindultunk a márvány városba. – Lehet, itt minden nap hossza változó. Ahogy a fény és sötétség intervalluma is – Seiri válaszul. – És ezt meg lehet szokni? – Őszintén kételkedem, hogy a válasz igen! – Nekünk ez a természetes… – mondta elgondolkozva. A márvány városba lépve szinte mindenki szeretet teljes mosollyal üdvözölte Seiri-t és bosszantóan lassan haladtunk a kastély udvaráig emiatt. – Lemaradtál Zena és az én képességem felfedezéséről – Aiaka piszkálódó hangnemmel rója fel a távozásom. – Hagy találjam-ki te lettél az esetlenek védő szentje! – játszottam el a szavakkal kissé gúnyos tónusba. – Nem! Én fegyvermester vagyok, Zena meg idéző és te Takashi? – Nem hagyja annyiban a dolgot. – Jóbban ismerem a lelkem, mint bármilyen mágikus víz! – jelentem ki a körülöttem lévőket meglepve. Hitetlenül néztek Seiri-re, aki a fejével intve jelezte, hogy nem ő árulta el. „Pedig a válasz logikus volt...” – Azt hiszed ez egy játék?! – fakadt ki dühösen Azare. – Vagy csak ilyen nagyra vagy a képességeiddel?! Holnap személyesen fogom le tesztelni milyen harcos is vagy te! – Ha harcolni akarsz azt mond! Bárhol, bármikor ki állok bárkivel! – Beképzelt! – rosszalló Azare. Aiaka biccentéssel jelzi, hogy kicsit tényleg úgy hangzott… Bár nem volt célom. – Sikerült megidéznem Chiride-t! – szaladt ki lelkesen Zena a palotából. – Bár csak rövid időre... De sikerült! – állt meg előttünk. – Ne aggódj a kezdet mindig nehéz! – vigasztalta Aiaka. – Még Takashi-nak is? – nézet rám. – Amikor Aiaka-val először találkoztunk is vesztésre álltam! – közöltem széles mosollyal. – Egy csapat felsős ellen! – nevetett Aiaka. – Felsős? – kérdezett vissza Reiko. – Nála sokall időseb fiuk kb. annyi idősek voltak, mint mi most. Esélye se volt az akkor még gyerek Takashi-nak! Sebek borították úgy nézet ki, mint akit többször is elvertek már, még a feje is vérzett! De még mindig képes volt talpra állni azzal az elszántsággal! – mesélte Aiaka. – Te meg képes voltál fejen csapni és azt mondani “Miért nem maradtál inkább a földön!” – szép emlékek. – Ez után leszidtál! “Ostoba vagy ha azt hiszed, hogy ha feladom kevesebbel megúszom!” – Aiaka mosolyogva. – És az után? – Zena bele élve magát a történetbe. – Megjelent Aiaka apja Torao mire elfutottak és az anyja Keiko meg ellátta a sebeim. Torao megígértette velem, hogy nem csinálhatok semmi hasonlót amíg őt le nem győztem – mosolyogva az emléken. „Nekem ez nagyon sokat jelentet akkor! Lévén, hogy az említtet felsősöket a vér szerinti bátyám Kizuro küldte rám!” – És végül sikerült? – Zena kíváncsian. – Zena most az apámról van szó! – oktata ki Aiaka. – Mindenesetre az biztos, hogy nem sok valakit láttam olyan tiszta szándékkal neki futni! – jót mosolygott az emléken. – Nem tudhatjuk milyen nehéz holnap vár ránk – állt fel Sora. – Reiko a szobájukba kísérnéd őket? Holnap majd intézkedünk a többi szükségletetekről, mint a ruhák – mind beleegyezően bólintottunk, majd felkaptam az udvaron hagyott táskám. A márványoszlopok mellett elhaladva, követük Reiko-t a kristály folyósokon. Zena és Aiaka egy szobát kaptak, de az én új szállásom se volt mesze az övéktől. – Jó éjszakát! – búcsúztak vonakodva. Kinyitottam a könnyű fekete márvány ajtót. A szoba sokkal magasabb volt, mint a folyosó. Tömény kristály falakkal, nem volt sok bútor. Kétszemélyes ágy, egy szekrény és egy ajtó a másik helyiségbe. Egy részem talán szörnyekre, csapdára vagy méregre számított... A táskám az ágyra dobtam. De semmi! Aztán én is bele vetetem magam. „Fura, de kényelmes! Az iskolatáska tartalmán kívül nincs nálunk semmi személyes...” Nézek bele. „Nem sok minden van benne. Nem mintha sok mindenhez ragaszkodnék...” Veszem le a cipőm. „Azért jobb, ha készen kell állnom bármilyen eshetőségre!” Határoztam el magam körbe nézve a szobán. Aiaka Alig, hogy beléptünk a szobába és magunkra maradtunk. – Vajon menyi idő telt el otthon… Anyukám már biztos nagyon aggódik és a többiek is... Mostanra már Kamill, Midori és Ilyen is visszaértek az osztály kirándulásról… – gömbölyödött össze Zena keserűen. Csak most tudatosult benne milyen távol is kerültünk a többiektől. – Ez itt a varázs világ! Biztos van rá mód, hogy kapcsolatba lépjünk velük! Ígérem holnap amint lesz rá lehetőség meg is tesszük, de most már aludnunk kell, hogy a szervezetünk hozzá szokjon ehhez a világhoz – biztattam gyengéden simogatva a hátát. – Ti vagytok a legjobb barátaim! – nézet rám Zena könnyfátyol mögül. – Bármi is legyen mi itt vagyunk neked! – öleltem át. Ketten aludtunk a két személyes ágyba, egymást ölelve ahogy régen is tettük mikor náluk maradt estére.

Könyv Kemping 2025

2025 januárjában a generációs űrhajónk végre célba ér a Proxima Centaurib-n.

Az Ajtó nyitó Álmodók Céhe és Művész Céh tagjaként lelkesen szált le, de a lelkesedése hamar megrendült szembesülve az új céhekkel. Elveszetten nézet körül a Proxima Centauri Szabadegyetemen nem értve a tudáson kívül mit adnak új élőhelyük kialakításához. Ő egy Művész volt nem tudos... A kommunák között is szétnézet mint Álmodó, de nagyon magányosnak érezte magát. Elvégre nem azért lett Álmodozó meg Művész, hogy kommuna vagy Akadémikus legyen.

Kyousuke Motomi Beast Master Vol.2 olvastam – könyv(ebbe képregények is beletartoznak) ahonnan megszöktél, egy pont a cégtől ahova tartoztál vagy tartoztál volna. Az Akadémikus pontra képregényként még kommuna egy könyv a várólistádról részre illet.

Csalódtam a kezdet túl drámás volt és szünetet kellett tartsak, hogy értékelni tudjam az aranyos végét a történetnek. A manga másik fele pedig egy másik történet volt, aminek semmi köze nem volt ahhoz, ami miatt olvastam a manga-t. Őszintén egy-részem átverve érzi magát, próbáltam nyitott lenni a pluszt sztori felé, de nem tetszett. Spoiler Egy szellemes hülyeség volt, amiben a fiú kaktusszá változót és technikailag egy lány szellem randizót a csajjal Spoiler vége. Csak a lányával való találkozás tartalmazót némi érzelmességet. A többi része kellemetlen és zavaró volt. Jobban örültem volna, ha jobban kibontja a Beast Master-t ahelyett, hogy infó dömpinget kapunk Leo helyzetéről. Őszintén a 2 és fél csillag kedvesnek érződik ezután...

Próbált ötletelgetni és megtalálni a helyét, de hiányzót belőle a szikra. Egy nap a két cég között sétálva felfigyelt valakire, aki dúdolt. Láthatóan jóban érezte magát a dallal és benne is vágyat ébresztet, hogy valami olyasmit csináljon, amit élvez. A Huanna-val valo találkozás ráébresztette arra, hogy nem volt egyedül.

Unicorn Academy (2023) Movie vagy Medalist 2.rész – történet nem csak könyvekből.

Unicorn Academy (2023) Movie bár érezhető volt, hogy fiatalabb közösségnek készítették egynek elment. A sztori helyenként szájba rágós és az ellenségek bénák voltak, a konfliktus könnyen megoldódott meg a karakterek is nagyon egyszerűek voltak. Semmi kiemelkedő nem volt benne, de egy nézésre elment.

Medalist 1-2.rész voltak hibái főleg a bevezető nagyon abszurd volt hülye viccnek szánt helyzetekkel, ami egyáltalában nem volt vicces és inkább zavaró volt. De a jégkorcsolyázós rész érzelmes és érdekes volt a realitással, amit bele kevertek a jégkori világa kapcsán.

Később egy beszélgetés során Huanna ötlet alapján megalakították „The Fouls” az Ambiciózus színtársulat realisztikus utcai zenészek céhét. Elvégre a szórakozás a fontos. Nagyon lelkes és érdeklődő volt az improvizált előadás kapcsán. A vezetők nem állították meg őket és bár a többség ignorálta őket vagy átnézet rajtuk voltak egypáran, akiknek mosolyt csalt az arcára ügyetlenkedésük.

Tui T. Sutherland The Dragonet Prophecy (Wings of Fire 1.)– könyv(ebbe képregények is beletartoznak) amit szerettél volna elolvasni mikor hallottál a kihívásról. De az Akadémikus a szerzője dél-amerikai pont még a kommuna fantasy ponthoz is illik.

Az elso pár oldal után nagyon élveztem ezt a könyvet és csak ajánlani tudom azoknak, akik hozzám hasonlóan szeretik a Sárkányokat és fantasy-t. Nagyon megkedveltem Clay-t és szeretem a csapat gondoskodó összetartását. Nagyon izgalmas volt és nehéz volt letenni, de sikerült beosztanom, hogy tovább tartson az élmény. Imádtam, hogy a sárkányok végig sárkányok voltak a történet folyamán saját személyiséggel és kultúrával. Egyik dolog történt a másik után és bár nem szeretem amikor a sorsot használják történet mozgatóként még is nagyon élveztem ennek a történetnek a hozzáállását a jóslat koncepciójához. Jobb lett volna, ha egy vidámabb pillanatba zárják, de ezt a döntést is megértem. A következő nézőpont miatt vannak fenntartásaim, de szeretnék esélyt adni neki talán Tsunami-t is megkedvelem a végére. Ritkán találok ilyen jó fantasy vagy Sárkányos könyvet.

A céhbe szabadon élhetett művészetnek és álmoknak is. Újra felhasznált dolgokat használva lassan próbált színpadot teremteni. Miközben Huanna a zenért felelt ő előadót.

Mizuho Kusanagi Yona of the Dawn Vol.3 – könyv(ebbe képregények is beletartoznak) amihez kedved van.

Pár oldal után teljesen magával ragadott és lehet egybe elolvasom, ha az élet nem jön közben. Jó volt újra élni és élveztem az olvasását. Yoon és Ik-Soo része most is jó volt, nagyon szeretem a karakterek kapcsolatát és a színes személyiségét. A rajzolás továbbra is nagyon jó és kifejező. Örülök, hogy a sztori fókuszált volt és szívesen folytatom majd.

Az előadás mágiája egy sajátos színpaddal vált végül teljesé, ahol mind szabadon élhetek anak, amit szeretek.

A WuWa karneválja ihlete, amit mind a ketten élveztünk. Én pedig nagyon megkedveltem Roccia-t és Bren-tet. Eredetileg négy könyvet terveztem elolvasni és el is kezdtem Diana Wynne Jones A vándorló palota angol változatát hangoskönyvben, de már a kemping utolsó napja volt és nem akartam erőltetni valamit amit nem élvezek. Jó hangulatba akartam zárni ezt a kihívást ezért nem is említem meg a Webtoon-okat se, amivel a végén próbálkoztam. A kihívást a saját pontjaink szerint teljesítettem még az eredeti kihívás alapján lehet, hogy egy történet vagy könyv híján elbuktam, ha nem számítsuk a Webtoon-ok vagy Diana Wynne Jones A vándorló palota pár fejezetét, ameddig eljutottam.

Emlékeim szerint A vándorló palota anime film jobb volt, de már rég láttam és sokat segített az is, hogy nem látunk ennyire bele Sofie fejébe.

A könyvek számától függetlenül én szeretném ezt szikeresnek érezni mivel sikerült két jó élménnyel gazdagabbnak lennem. Élveztük kitalálni a céhet és egy rossz olvasáson kívül egész jó volt lázadozni egy kicsit. Remélem mások is jól érezték magukat kihívás alatt elvégre ez a lényeg.

Avatár readathon

A 2023 Avatár readaton inspirálta olvasáshoz is kitaláltam egy kis sztorit magamnak és úgy döntöttem megosztom veletek.

Egy félvér idomár a Földkirályságába felnőve sikeresen talált magának mestert, akinek zöld szalagját a hajába téve indulhatott el a képzésen. A szabadba kezdték egy zöld tekercsel, amit egy földalatti rágcsálóra kötöttek. Egy szürke patkány-egért kelletett elkapni, miközben eltanulta az alapokat. Akár csak az őseiknek éreznie kellett a földet és apró szikla meg föld darabokkal kezdte.

Az alapokhoz Atsuko Asano No. 6 3. (angol) olvastam a szabadba egy zöld hajgumival.

Az események csak úgy pörögnek, ez a fejezett egy érzelmi hullámvasút volt. Shion és Nezumi interakciói még mindig nagyon jók. Tetszetek az extrák és örültem, hogy nem abba a drámás hangulatba kellett lezárnom ezt a kötetet magamba. Eredetileg le akartam tenni és nem egybe elolvasni, de nem tudtam mert nem akartam egy drámás pillanatba otthagyni. Nem ez volt a kedvenc köttetem, túlsók szerepe volt Safu-nak és nem arra fókuszált, amit én szeretek ebbe a történetbe. A kutya tartóval való jelenetek is jók voltak és még mindig kedvelem Shion-t és Nezumi-t is. Kétség kívül folytatni fogom, már átéljem várom, hogy újra átéljem a kedvenc jeleneteim.

A tekercs visszaszerzése során a hegyekbe kötött ki, a tekerccsel a kezébe, ami az alapokat is tartalmazta talált egy tojást. Nem ismerve a tojás kilétét vette magához, ami miatt üldözni kezdték őt. Így vált egy pillanat alatt üldözőből üldözötté. A helyi banditákkal felvéve a harcot tanulta meg a fém hajlítást, aztán a hegy kristályait használva húzót maga köré barikádot végül sikeresen felszökött egy karavánra, ahol álomba merült a tojással a karjaiba. Mikor felébredt egy sivatagba találta magát és az előzőből tanulva elrejtette a tojást. A helyiektől tanulta meg a homok idomítást és siklott a homok vitorlásokon. Gyíkokkal váltott üzentetett a családjával, akik megnyugodhattak. Aztán a tojásból kitört és egy apró sárkány bébi bujt ki belőle, tudva az apró teremtmény értékét hagyta el a homok népét az este biztonságába. A családjának is csak egy üzenetet hagyott, amibe biztosította őket a visszatéréséről. A sivatagból kivezető úton segített az apró sárkánynak megtanulni repülni, így ő maga is elsajátítva a repülés és a tornádó képességének elméletét.

A képességeket és elméletet Mizuho Kusanagi Yona of the Dawn 2. sajátítottam el.

Jól eset, még mindig olyan magával ragadó. Szép a megrajzolás, jó karakterek, meg mosolyogtató és harci jelenetek mind szívhez szóló. Szeretem, hogy ennyire hatással van rám és ilyen kellemes érzéseket, hagy maga után. Nincs kétség afelől, hogy folytatni fogom.

Aztán pedig jött a tűz alapjai, amit saját ételük megsütésével kezdet. Aztán a sárkánnyal közösen sajátította el a láng fortélyait. Életébe először lehetett az aminek született a föld és tűz gyermeke, egy félvér. A föld hajlítással készített menedéket és kisebb munkákat vállalva szerzet pénzt, miközben bundával álcázta a sárkány valódi kilétét.

A tűz alapjához a Hino Matsuri Vampire Knight 5 kötetét olvastam, főztem és pirosat viseltem.

Furcsa érzés volt ilyen hosszú idő után visszatérni ehhez a manga-hoz, történethez. Mivel nem tudtam értelmes áron megtalálni a magyar változatot, úgy döntöttem angolul folytatom. Végül a szülinapomra kaptam meg ajándékként, aminek nagyon örültem mert vége folytathattam a sztorit. Vissza kellett lapoznom az előző kötetbe is, hogy vissza rázódjak és értsem hol tartottam. A kötetnek még mindig nagyon szép megrajzolása és karakterei vannak, kicsit vissza is jött az anime hangulata és érzései. Zero még mindig egy csodálatos karakter. Yuki-t és Kaname-t nem kedvelem annyira. És bár nem ez volt a kedvenc részem az anime-be sem, azért voltak jó részek. Sajnálom, hogy Shizuo és Ichiro kapcsolata nem kapott több időt.

A sárkány jelenléte elkerülhetetlenül harcokkal járult és a tűz népe is bérgyilkosokat küldött rájuk. A támadás elleni védekezés során ő maga is képtelen volt elsajátítani a robbanás képességét. Lenyűgözve a tanulékonyságától meghívást nyert egy titkos estélyre, aminek az alaksorába próbára tették, hogy érdemese e a tanításra. A sikeres próba nem csak egy hovatartozást adott félvérként hanem a villám idomítás képességéhez is hozzá juttatta őt. Energia olvasás a sebek miatt végül pedig a kék tüzet is elsajátította a társaságtól. Az új képességeivel felvértezve és a sárkánnyal az oldalán hamar a társaság nagy harcosává vált, akit tiszteltek. A családjával pedig örült annak, hogy viszont láthatták őt és újra együtt lehetek. Happy End.

A képességekhez pedig Hino Matsuri Vampire Knight 6 kötetét olvastam el. Ami 90 százalékos a molyon, elég nagy része kék a ruha miatt, a műfajok közt ott van a romantikus és szemek is vannak rajta.

A megrajzolás most is olyan minőségi mint eddig. A kötet felemás érzéseket hagyott bennem, az egymás után jövo események és a Yuki központú jelenetek miatt. Yuki önzősége és Zero hallgatása sem segít az ügyön. A karakterek interakciója közül Kaname és Zero-je emelkedett ki. Az animébe jobban átjöttek ezek a jelenetek vagy csak az emlékeim szépítik meg. De tudom, hogy annak idején se szeretem annyira ezt a szálat. A történet lassan elér, arra a pontra ahol az Anime abba maradt. Nem tudom meddig fogom folytatni a történetet.

Végül csak a föld idomár létett fejeztem be a kihívás két hete alatt és a tűz idomár létet saját időpontba 31ikén zártam, nem akarva erőltetni az olvasást. A kettő elem tanulása amúgy se lett volna szabályos az eredeti kihívásban, szóval nem bánnom, hogy így sikerült. A lezárás kicsit felemás érzéseket hagyott bennem és a történet se lett olyan jó. Remélem azért add valamit azoknak akik olvassák és követhető maradt a mini történet.

2023 Könyv Kemping Readathon

Sziasztok nem tudom, hogy menyire fogok tudni teljesítene, de most nagyon lelkes vagyok az első olvasmányomnak köszönhetően. Nagyon jó nyitás volt, egy úgymond hosszabb olvasási kihagyás után.

Az Álmodók Céhébe Akik ajtókat nyitnak csatlakozom.

Eredetileg emelet a fő cég mellett akartam csinálni a Művész céget, mert ez a kettő az ami nagyon jellemez, de még meggondolom. Nem akarom túl vállalni magam sem.

Seven Days: Monday – Sunday (Seven Days 1-2.) Venio Tachibana Mangájával kezdtem, ami a Képregényes pontot pipálta. Nagyon jó élmény volt, le se tudtam tenni a végéig, nem is tudom miért halasztottam ilyen sokáig az olvasását. Még évekkel ezelőtt egyszer már elolvastam egy magyar fordítást ehhez a Mangához és már akkor is a kedvencem volt. És most ennyi év után még angolul olvasva is egy olyan élmény volt, amit szavakkal nehezen tudok leírni. Olyan magával ragadót, még most is teljesen a hatása alatt vagyok. Annyira aranyos a romantikájuk. Imádom, hogy ennyire az érzelmeikre fokuszál. Ahogy mind a két oldalt bemutatja az egyszerűen varázslatos. Elkezdtem és le se tudtam tenni a végéig. [spoiler] Kicsit meglepett, hogy már az első kötetbe végig ment…[/spoiler] Kíváncsivá tesz, hogy még is mit csinálnak a másodikba. A rajzolás is szép, a fejezetek előtti képek és a színes képek is jók. Csak ajánlani tudom azoknak, akit érdekel, hogy adjanak neki egy esélyt és remélem másoknak is olyan helyet fog foglalni a szívébe, mint az enyémbe. Nincs második rész, csak később vettem észre, hogy én egy olyan változatot olvastam ami a teljes történetet tartalmazza... Ami nem baj, így legalább nem foggok csalódni a folytatásba. Örülök, hogy elolvastam.

Történetek, amik esélyesek voltak. Az Álmodók Céhe Akik ajtókat nyitnak főcég.

-Fanatasy Jádeisten Árnyisten, 07-GHOST Vol. 1., Laini Taylor A különös álmodozó,

-Egy történet sárkányokkal Sárkányok között

-Egy portál fantasy

-Egy díjnyertes történet

-Képregény Classmates Vol. 1, 07-GHOST Vol. 1, Atsuko Asano No. 6 1. (angol),

-Egy sorozat folytatása Holly Black – Cassandra Clare A rézkesztyű,

-Egy fantasy történet, amelyekben iskola van. Holly Black – Cassandra Clare A rézkesztyű, P. C. Cast – Kristin Cast: Megjelölve

A Művész Céh: -Képregény Classmates Vol. 1, 07-GHOST Vol. 1, Atsuko Asano No. 6 1. (angol), Atsushi Ohkubo Soul Eater 1.

-Mesekönyv A Mesehősök Végzetkönyve (Ever After High 1.) Shannon Hale.

-Illusztrált kötet.

-Egy művész (pl. festő, színész, író) életrajza.

-Könyv, amelyben fontos szerepet kap a zene Ballada – A holtak éneke.

-Könyv, amelyben fontos szerepet kapnak a filmek.

-Kortárs szerző írta.

Amit végül el olvastam. Az Álmodók Céhe Akik ajtókat nyitnak főcég.

-Fantasy Yuki Amemiya 07-GHOST Vol. 1. 125ol 3fej-200ol 5fej két nap alatt olvastam el. Szándékosan hagytam időt az olvasásokba, nem akartam elkapkodni az élményt.

Már elég rég láttam az Anime-t. Egész jó élmény volt újra felfedezni a sztorit, nagyon is olvastatta magát. Valószínűleg tartom, hogy folytatom az olvasást, bár kicsit zavar a kötet lezárása. Elég sok jelenet meg mosolyogtatott örülök, hogy adtam esélyt ennek az olvasásnak. Nagyon szép a rajzolása, a karakterek kapcsolata is szépen kivitelezett. A kedvencképem az első, amin a kaszás a lépcsőn ül, annyira magával ragadó, többször is visszalapoztam, hogy megcsodáljam. Csak ajánlom azoknak, akiket érdekel.

-Egy történet sárkányokkal Mesehősök Végzetkönyve (Ever After High 1.) van sárkány.

-Képregény Seven Days: Monday – Sunday (Seven Days 1-2.) Venio Tachibana végül ide választotam, Atsuko Asano No. 6 1. (angol) 200 oldal 1 nap alatt. Az események csak úgy pörögtek, olyan gyorsan ki olvastam, hogy a Molyos jelölésre is csak utólag került sor. Nagyon szép rajzok vannak benne, kicsit olyan mintha újra élném az Anime-t. Még mindig szeretem a két karakter interakcióját. Már alig várom, hogy folytathassam. És eljussunk a többi aranyos jelenethez. Az egyetlen dolog, ami zavart, hogy sokszor nehéz volt a szélén lévő szöveget kibogarászni... De ettől függetlenül egy olvasásra érdemes mű.

-Egy sorozat folytatása Atsuko Asano No. 6 2. (angol) 200 oldal, ugyan az nap olvastam el mint az elsö kötetet. A megrajzolás szép, az események is pörgösek maradtak. Shion megkapta a jellegzetes kinézetét imádtam, amikor öntudatlanul flörtölt Nezumi-val. Nezumi leckéi annyira nem értékelem, de örülök, hogy Shion fejlődik. Bírtam amikor dühös lett helyette. A halványan kibontakozó kapcsolatuk olyan finomsággal van a történetbe fonva, a sztori is olvastatta magát, bár a 8 fejezetbe való betekintés nélkül nekem jobban tetszett volna. Nezumi reakciója Shion új kinézetére, annyira jó. Örülök, hogy elolvastam és most a szélén lévő szövegekkel sem kellet annyit küszködni. Ajánlom annak, aki szerette az Anime-t vagy az első részt.

-Egy fantasy történet, amelyekben iskola van Yuki Amemiya 07-GHOST Vol. 1. valaemejest és A Mesehősök Végzetkönyve (Ever After High 1.) Shannon Hale is jó lehetet volna ide.

A Művész Céh: -Képregény Classmates Vol. 1. Asumiko Nakamura 69-181ol két nap alatt, már este volt. Az első fele kifejezeten kellemes és egyszerű volt, az Anime érzetét juttatta az eszembe, de a második felébe levő dráma sebet ejtett az olvasási élményemen… Így végül felemás érzésekkel zártam… Nem tudom, hogy fogom e folytatni. Nem volt nagyon rossz, de annyira jó sem… Kár érte.

-Mesekönyv A Mesehősök Végzetkönyve (Ever After High 1.) Shannon Hale 74-164-199-262-308oldal több napon keresztül.

Az animációs sorozat jobban tetszett. Voltak érdekes és jó részei. A vége egészen tetszett és könnyen olvasható is volt, de összességében csak egy közepes olvasmány volt. Nem triggelelt, de nem is volt egy jó élmény. Főleg az zavart, hogy ennyire megragadtunk Reven szemszögében. Érdekesebb lett volna, ha többet kapunk a többiek szemszögéből is. Ha az animációs sorozathoz hasonlóan egy külsőbb szögből látjuk a dolgokat. És elég zavaró volt, hogy a karakter ennyire későn vette észre az egyértelműt is... Ha a folytatás több szemszögöt kapnak a többiek is akkor talán adok neki egy esélyt, de amúgy nem hiszem. Még érdemesnek tartom megemlíteni, hogy a sztori is másabb volt, mint a sorozatba. A szírdes rész például egyáltalán nem rémlett... A mesélős részek pedig feleslegesen zavarok voltak... A többi karakter is többet szerepelhetett volna és nem csak Reven meg Apple... Apple elég felemás érzéseket kelltet bennem, nem mintha Reven-t annyira kedveltem volna, de Apple manipulatív természete elégé visszás volt.

-Könyv, amelyben fontos szerepet kap a zene Classmates Vol. 1. Asumiko Nakamura elején egész fontos a zene. Könyv, amelyben fontos szerepet kapnak a filmek Classmates Vol. 1 filmadoptácio, No. 6 1. (angol) van Anime sorozata, Mesehősök Végzetkönyve (Ever After High 1.) is van animácios rövid sorozata.

De közbe a már elkezdet könyvekel is haladni akartam és haladtam is. A démoni kultiváció nagymestere 2. (The Untamed 2.)163-200-288 oldalt haladtam. Miután végig néztem az Anime-t, Dorama sorozatot, olvastam valamedig a Manhawa-t angolul és magyarul is, meg még az alap történetröl készült Fanforditást is elkezdet már elégé kiégetem magam. Évek mulva megjelent a könyv magyarul és elkezdtem olvasni, de nem tudtam élvezni. Értékelem az aranyos jeleneteket, de még mindig a Manhawa változat tetszet a legjobban, ahol kihagyhatnám a kultivácios sztorit, amit már épp elégszer láttam. Még az aranyos jelenetek se tudtam teljes csodájukba megélni, valamiért az írás mod nemadja a számomra, ami elég szomoru. Ha a könyv álitolagos beválalosága igaz a Manhawa-ra is, akor nem veszitenék sokat. Audio drámával vagy más utokon bepotolhatom majd... Tényleg sajnálom, de nagyon küszködök ezzel. Ettöl fügetlenül még megprobálom majd befejezni a könyvet.

Percy Jackson és a görög istenek Rick Riordan 336-389oldal már kevés volt hátra így gyorsan be is fejesztem. Ez a történet számomra több ponton is elbukott, nem mindegyik az írón múlott. Az alap anyag is tehet róla. Kíváncsi voltam a görög Istenekre és tudtam, hogy sok rosszat tettek, de azért voltak húzásaik amik tényleg kiégetek. Egyik Istent sem kedveltem meg. Zeus pedig kifejezeten ellenszenvesen lett megírva. Az elején még voltak érdekes információk és nagyon örültem annak, hogy nem olyan dokumentum, Wikipedia szerű mint a Jövő harcosaiba volt. De a fiatalos hangnem nekem nagyon visszás és erőltetett volt. És Percy karakterét se kedveltem, meg az olvasás végére már nem is volt kérdés, hogy nem fogom elolvasni az alap könyvsorozatot.

Kicsit sajnálom, hogy ilyen kevés könyvet olvastam el, de örülök, hogy ennyi mindenel haladtam. Jó motivácio volt, bár elégé elhuzodot az utolso Manga-t az utolso pár orába fejeztem be. De az élet már ilyen. Az értékelésekbe nem volt sok új azoknak, akik már olvasták öket a Moly-on. De azért örülök, hogy ezt is megcsináltam, amilyen ritkán posztolook ide is.